Barion Pixel

"A szó elszáll, a pénz megmarad"

2015.02.19.
Zalaegerszeg önkormányzata nem kötött szerződést a Strategopolis Kft.-vel, és azt a jövőben sem tervezi, tájékoztatta a városháza a Zalai Hírlapot és a Demokratikus Koalíció helyi szervezetét. Dr. Balogh Miklós, a párt választókerületi elnöke ugyanis tegnap azzal kereste meg az önkormányzatot, hogy igaz-e a hír, miszerint nettó 7 millió forintért ad szóbeli tanácsot Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár egykori cége, a Strategopolis Kft. a zalaegerszegi és nagykanizsai önkormányzatnak, így segítve a két város közötti gazdaságfejlesztést. Mint Balogh Miklós szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: örömmel vették Balaicz Zoltán polgármester válaszát, miszerint Zalaegerszegen nem köttetett ilyen szerződés. "A szó elszáll, a pénz viszont Zalaegerszegen megmarad", kommentálta a hírt az elnök. A politikus beszélt arról is, hogy a "megye közvéleménye szomorúan vette tudomásul, hogy dr. Csidei Irént, a megyei kórház korábbi főigazgatóját, aki ciklusokon átívelően és magas színvonalon végezte munkáját 18 éven át, indoklás nélkül távolították el pozíciójából". Ez, hangsúlyozta dr. Balogh Miklós, nem európai megoldás volt. Mint fogalmazott, a Fideszhez köthető korrupciós ügyek országszerte, így Zalában is foglalkoztatják a közvéleményt, s az utóbbi időben Zalaegerszeg is többször bekerült a hírekbe, egyebek mellett a vélhetően a miniszterelnök vejének érdekeltségi körébe tartozó ELIOS Zrt.-vel kötött szerződése miatt. A város közvilágításának energiatakarékos átalakítása kapcsán a sajtótájékoztatón dr. Balogh Miklós több kérdést is feltett a város vezetőinek. (Ezeket egyébként Keresztes Csaba, az EZE-Együtt-DK 2014-es önkormányzati képviselőjelöltje írásban is eljuttatta dr. Kovács Gábor jegyzőhöz.) A Demokratikus Koalíció arra kíváncsi, hogy hol készült az a pályázati kiírás, melyben kivitelező vállalkozást kerestek a projekt megvalósításához. Amennyiben nem Zalaegerszegen – és ez helyi döntés volt –, mi indokolta ezt? Ki döntött a kivitelezőről? Továbbá a város vezetőségének szándékában állt-e zalaegerszegi vállalkozást előnyben részesíteni? S a mintegy egymilliárd forintos beruházás körülbelül 15 százalékos önköltségét milyen forrásból kívánja finanszírozni a város akkor, amikor a 600 millió forintos költségvetési hiány eltüntetéséhez új adó kivetésére kényszerülnek? Információink szerint Keresztes Csaba a törvény által előírt határidőn belül írásban kap választ kérdéseire. forrás: zaol.hu
RSS