Barion Pixel

Binszki József: Kisvasút helyett normális közlekedést!

2015.12.12.
binszki_sajtaj01_KFAz este 8 óra utáni vonatközlekedés visszaállítását javasolja Binszki József, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke a Szeged-Budapest vasúti vonalon. Az erről szóló sajtóközleményt az alábbiakban változtatás nélkül közöljük. A Demokratikus Koalíció elítéli azt az újabb korlátozó intézkedést, mely a szegedieket és a városban tanulókat bünteti, és azt javasolja mind a kormánynak, mind a kormány által kinevezett MÁV vezetőknek, hogy vizsgálják felül eddigi álláspontjukat és állítsák vissza a 20 óra utáni járatokat Szeged és a főváros között. 2007-ben és 2009-ben vasúti szárnyvonalak kerültek megszüntetésre az alacsony kihasználtság és a vasúti pályák rossz állapota miatt. A baloldali kormány próbálta ésszerűsíteni a MÁV pazarló és veszteséges működését, miközben az akkori ellenzék – a mostani kormánypárt – vehemensen követelte a Gyurcsány Ferenc vezette kormánytól, hogy intézkedését visszavonva ne hozza nehéz helyzetbe a vidéken élőket. A 2010-es kampányban megígérték, hogy minden bezárt szárnyvonalat újra nyitnak, és komoly fejlesztéseket hajtanak végre a vasúti forgalomban. Azt már megszokhattuk, hogy felelőtlen ellenzékből felelőtlen és hazug kormány lesz, hiszen nem csak a bezárt vonalak tömeges újranyitása maradt el (mindössze négy vonal indult újra), de újabb csökkentéseket is bevezettek. Míg Felcsúton több százmillióból épül kisvasút, addig Szeged és Budapest között december 13-tól este nyolc óra után már nem indul vonatpár, ugyanis az állítólagos alacsony kihasználtság miatt a MÁV megszünteti e járatokat. Teszi ezt úgy, hogy hetekkel ezelőtt Lázár János még minden erre vonatkozó hírt tagadott. Hiába hát, hogy az ország harmadik legnagyobb városa Szeged, a kormány mégis bünteti az itt élőket illetve az itt tanulók tízezreit, akik gyakran veszik igénybe ezt a vasúti szolgáltatást? A Demokratikus Koalíció úgy ítéli meg, hogy nem a járatok ritkítása lenne a megoldás a MÁV költségeinek optimalizálására, hanem a társaság átalakítása és átláthatóbbá tétele, valamint a további fejlesztések végrehajtása. Nem tartjuk elfogadhatónak, ha ezt, akár kimondatlanul is, azért utasítják el, mert nem kívánják elzárni a pénzcsapokat és nem kívánnak ezáltal kevesebb közpénz vándoroltatni a rokoni/haveri zsebekbe. Nem az a dolga a felelős magyar kormánynak, hogy felelőtlenül költse a közpénzt Orbán kisvasútjára, hanem hogy biztosítsa a vasúti közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztését. Javaslatunk szerint vizsgálják felül mostani álláspontjukat és állítsák vissza a 20 óra utáni vonatpárt. Még kér a nép. forrás: szegedma.hu
RSS