Barion Pixel

Nyílt levélben fordulunk az Európai Néppárt elnökéhez és frakcióvezetőjéhez a Hóman szobor ügyében

2015.12.07.

Egyre tagad az a nemzetközi botrány, amit a székesfehérvári Hóman szobor felállításának terve okoz. Ez nem véletlen. Elfogadhatatlan az a kormánypárti szándék, hogy egy nyíltan antiszemita politikusnak köztéri szobrot állítsanak.

NiedermüllerPéter_EUHóman Bálint volt az a politikus, aki vaskézzel törte le az oktatás autonómiáját, aki egyik kezdeményezője és élharcosa volt a zsidótörvényeknek, és aki az utolsó pillanatig, a nyilas parlamentben is kitartott a barbár zsidóellenesség mellett. Az a harcos antiszemita kap most szobrot, akinek a zsidók befogadását elutasító retorikája feltűnően emlékeztetett a jelenlegi kormány menekültellenes uszítására.

S hogy ez nem véletlen azt az is mutatja, hogy a nyíltan zsidózó szentgotthárdi fideszes polgármester is még mindig a helyén lehet. A kormánypárt és a Jobbik közötti különbség mára már szinte teljesen elmosódott.

A Demokratikus Koalíció szerint a közvetetten sokszázezer magyar polgár meggyilkolásában bűnrészes antiszemita nem kaphat szobrot Magyarországon. Ez az áldozatok emlékének durva meggyalázása lenne. Éppen ezért nyílt levélben fordulok az Európai Néppárt elnökéhez és frakcióvezetőjéhez, hogy tisztázzam, van-e helye az ilyen nézeteket eltűrő pártnak egy demokratikus európai pártcsaládban.

Niedermüller Péter

európai parlamenti képviselő, a DK alelnöke

RSS