Barion Pixel

Sajtótájékoztató: Biztonsági konferencia összehívását sürgeti a DK

2015.11.30.
Vadai_20151102_ParlamentA Demokratikus Koalíció (DK) szerint a múlt héten egyértelművé vált, hogy a kormány nem képes megvédeni a magyar embereket, ezért a párt azt kéri Áder János köztársasági elnöktől, hogy hívjon össze egy nemzeti biztonsági konferenciát - mondta a DK alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Vadai Ágnes kijelentette, a múlt héten a Terrorelhárítási Központ (TEK) iszlamista terroristákkal riogatta az embereket, de hamar kiderült, hogy a szervezet szándékosan vezette félre a közvéleményt, a sajtót és az Országgyűlést. Akkor kiderült, a TEK nem az emberek biztonságát és nyugalmát, hanem az Orbán-kormány hatalmi érdekeit szolgálja - mondta. A Demokratikus Koalíció képviselője úgy fogalmazott: a terrorelhárítást nem láthatják el politikai érdekeket szolgáló látszatszervezetek, ezért a TEK-et fel kell oszlatni, és szakmai alapokra kell helyezni a terror és a terrorizmus elleni védekezést. A DK által szorgalmazott nemzeti biztonsági konferencián Vadai Ágnes szerint részt kellene vennie a parlamenti pártoknak, a kormány képviselőjének, a biztonsággal foglalkozó állami szerveknek, a Magyar Tudományos Akadémiának, a valódi biztonságpolitikai szakembereknek, valamint a biztonsági szektor és a civil szféra képviselőinek is. (MTI)
RSS