Barion Pixel

A DK programjavaslatot készít februárra, majd nemzeti konzultációt hirdet

2015.11.28.
Választókerületi elnöki képzésA Demokratikus Koalíció programjavaslatot készít 2016. februárjára, majd egyfajta nemzeti konzultációt hirdet, hogy a választók megvitassák az elképzeléseket - mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök szombaton Budapesten, a Demokratikus Koalíció országos választókerületi elnöki értekezletének elején megtartott politikai vitaindító előadásában. A politikus elmondta: ajánlásokat készítenek és kérdéseket tesznek fel, voltaképpen vitát provokálnak a választókkal arról, hogy milyen legyen az ország "Orbán rezsimje" után. "Utálom a kifejezést, de mégis ebben a helyzetben használom: nemzeti konzultáció lesz. Nem hazug módon, nem sugallva a válaszokat", hanem arra kérve a választókat, hogy merjenek megszólalni - jelentette ki. Sokan vágynak arra, hogy az országot újra egyesíteni lehessen, de ez nagyon nehezen fog menni, mert a leglényegesebb kérdésekben a különböző oldalak nem értenek egyet - jegyezte meg. Szavai szerint azért is hozták létre a DK-t, mert azt látták, hogy az MSZP nem képes szembenézni a magyar politikai valóságot behálózó korrupt világgal. Korrupció a politikában mindig volt és mindig is lesz - szögezte le. A 2010 előtti és utáni állapotokat összehasonlítva azonban nyilvánvaló különbségnek nevezte, hogy 2010 után a korrupció a rendszer önfenntartó erejévé vált. "Korábban elloptak ezt, meg azt, most ellopták a törvényhozást, törvényes lett a lopás" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint ma Magyarországon törvényes a kizsákmányolás, mert az állam által megállapított minimálbér alacsonyabb, mint a megélhetési minimum. Korábbi javaslatukat idézve azt mondta: nem egyszerre, hanem a következő tíz év során folyamatosan kell növelni a béreket, az inflációt három-négy százalékkal meghaladó mértékben. Cserébe pedig az állam folyamatosan csökkentené a béreket terhelő járulékokat és adókat. A vállalkozásokra ugyanis nem lehet egyik napról a másikra harminc negyven százalékos béremelést rászabadítani - érvelt. Programjukból megelőlegezve közölte, hogy az oktatásba be kell avatkozni. A DK elképzelése szerint az önkormányzatok visszavehetnék az iskoláikat, ha akarják, de ha nem, akkor az iskolákat az állam tartja fent. Terveik szerint a pedagógus lesz a legmegbecsültebb a közalkalmazottak közül. A mai óraszámoknak közel másfélszeresét finanszíroznák, hogy a gyerekek délután szabadon választva tanulhassanak - sorolta. Az egészségügyről a Fidesz "hazug, álnok, tisztességtelen 2008-as népszavazása" óta nem lehet őszintén beszélni - hangsúlyozta a DK elnöke. Most viszont el kell dönteni - hívta fel a figyelmet az elvándorlásra utalva -, hogy vagy a költségvetésből megkétszerezik-háromszorozzák az orvosok és nővérek bérét, ami adóemelésből valósulhat meg vagy az állampolgárok biztosítottként fizetnek a rendszerbe, különben nem lesz valódi egészségügy. Pártja teljesítményét értékelve kijelentette: a DK elképesztően sokat ért el, mára erős lett. Több mint ezer településen, több mint tízezer tagjuk van, ott vannak a 106 választókerületben. A DK készülni fog arra, hogy legkésőbb 2018-ban, a demokratikus ellenzék vezetőjeként kormányt alakítson - zárta beszédét Gyurcsány Ferenc. (MTI)
RSS