Barion Pixel

Közlemény: Folytatódik a szociális megszorítás - Munkaképessé nyilvánítja a kormány a rokkantnyugdíjasokat

2015.11.26.
Borka-Szász_Tamás_20140418A Magyar Nemzet írt arról, hogy több, mint húszezer embertől vonták meg a rehabilitációs ellátást, mióta az Orbán-kormány átalakította rokkantnyugdíjak rendszerét. Az általános indoklás szerint húszezer ember állapotjavulás miatt esett el a juttatástól. Emlékezetes, hogy idén év elején a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága mondta ki egy perben, hogy az Orbán-kormány jogtalanul vette el egy férfi rokkantnyugdíját. A Fidesz által elrendelt felülvizsgálat akkor anélkül állapított meg állapotjavulást, hogy az valóban bekövetkezett volna. Most sem túl valószínű, hogy húszezer, ellátásból kitaszított korábbi rokkantnyugdíjas most egy csapásra munkaképessé vált. Évek óta folynak a megalázó rokkantsági felülvizsgálatok, amelyekben a kormány - magából kiindulva - minden rokkantnyugdíjasban csalót lát, miközben egészségkárosodott embereket nyilvánít újra munkaképesnek azért, hogy még több pénzt vehessen el tőlük. A Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja, hogy az Orbán-kormány semmibe veszi saját állampolgárai jogait, és a leginkább rászorulók minimális ellátásán folytat megszorítást. A DK azt a Sokak Magyarországát építené fel a kormányváltás után, amiben a keveseknek nincs joguk hamis felülbírálatokra hivatkozva elvenni a sokak alapvető és minimális juttatásait.  

Borka-Szász Tamás a DK szociális munkacsoportjának vezetője

RSS