Barion Pixel

Közlemény: Lebukott a TEK - Hívják össze a honvédelmi és rendészeti bizottságot

2015.11.25.
VadaiÁgnes_Nem mosolyogNagy dérrel-dúrral jelentette be a Terrorelhárítási Központ vezetője, hogy "szélsőségeseknél" bombákat, lőfegyvereket találtak. A TEK azt sugallta, hogy mindez összefüggésben lehet a párizsi merényletekkel, de legalább is a menekültekkel. Orbán minden migránst terroristának nevezett, így a "szélsőséges" kifejezés hallatán az emberek azonnal ránk támadó terroristákra gondolhattak, akiktől ez a fantasztikus kormány e leleplezés által is megvéd. Azóta kezd megdőlni a hősies, nemzetmentő akció teóriája. Az elkapott személyekről nem derült ki semmi, de aligha lehettek mindannyiunk életére törő gazemberek, ha az Index szerint a négy elfogott ember szabadlábon védekezik, előzetes letartóztatásukat nem tartották indokoltnak. Ráadásul nem is a kiemelt ügyekkel megbízott Nemzeti Nyomozó Iroda, hanem a BRFK nyomozott az ügyben. A történet zűrzavaros, és Hajdu János, a TEK vezetője nyilatkozataival nem segítette a tisztánlátást. A DK tudni szeretné, hogy az elvileg a nyugalmunkra létrehozott szervezet - azon kívül, hogy folyton megerősíti Orbán Viktor védelmét -, milyen akciót hajtott végre? Kezdeményezzük az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását, hogy megtudjuk: riogatásra szánt fideszes reklámfogáshoz asszisztáltak-e a terrorelhárítók.  

Vadai Ágnes országgyűlési képviselő DK

RSS