Barion Pixel

Közlemény: Népszerű vonalakat érint a járatritkítás - A vasúti közlekedésen szorít meg a Fidesz

2015.11.24.
Oláh_Lajos_201403Drasztikus járatritkítást jelentett be a MÁV. A december 13-án életbe lépő menetrend szerint nem csak a kevés ember által használt szárnyvonalak, hanem kifejezetten népszerű útvonalakon közlekedő járatok is eltűnnek majd. A Fidesz 2008-ban, ellenzékben még „a vidéki emberek életének tudatos ellehetetlenítésének” nevezte a kihasználatlan szárnyvonalak megszüntetését, és a helyettük használható buszközlekedés megszervezését. Ma, kormányon többek között olyan járatokat ritkítanak, mint a Budapest és Miskolc között közlekedő gyorsvonat, a Sopron és Budapest között közlekedő IC, vagy számos észak- és dél-balatoni útvonal járatai. Mivel ezeken az útvonalakon naponta több ezren közlekednek, világos, hogy nem hatékonyságnövelésről, hanem egyszerű megszorításról van szó. A fideszes kevesek országában a felcsúti kisvasút eközben persze zavartalanul épülget. A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány járatritkítása nem az ésszerűséget és a kihasználtságot, hanem a megszorítást szolgálja. A DK szerint a Fidesz felelőtlen ellenzékből lett felelőtlen kormány, hiszen kormányon azt valósítja meg, amivel ellenzékben alaptalanul vádolt másokat. A DK várja azoknak a fideszes országgyűlési képviselőknek és polgármestereknek a tiltakozását, akik 2009-ben az ésszerű járatritkítások ellen tiltakoztak.  

Oláh Lajos Országgyűlési képviselő volt közlekedési államtitkár Demokratikus Koalíció

RSS