Barion Pixel

Közlemény: Tarlós vegyen példát a rendőrkapitányról!

2015.11.13.
Gy.Németh ErzsébetAzok után, hogy a Rendőrség rabosított, és 6 és fél órán át fogva tartott egy magyar állampolgárt egy BKV-ellenőr bemondására, az eljárást lefolytató IX. kerületi rendőrkapitányság vezetője tegnap személyesen kért elnézést a sértettől. A történet végéből az a következtetés vonható le, hogy a rendőrkapitány korrekt, és európai módon járt el, amikor személyesen kért bocsánatot az ügy sértettjétől. A történet eleje azonban korántsem minősíthető sem korrektnek, sem európainak. A BKK alkalmazottja anélkül minősített bérlethamisítónak egy fiatal hölgyet, hogy állítása bizonyosságának egyáltalán lehetősége lett volna érvényt szerezni: méterekről, tokon keresztül látta a bérletet, és már indult is a rabosítás. A BKK - magyarázkodó közleménye szerint - nem is vizsgálta a bérlet érvényességét, mert azt az eljárás során lefoglalta a Rendőrség. E két tényből egyértelművé válik, hogy az ellenőr minden érdemi gyanú és bizonyíték nélkül, hasraütés-szerűen - és persze tévesen - mondta rá egy becsületes magyar állampolgárra, hogy bérlethamisító. A Demokratikus Koalíció üdvözli a IX. kerületi rendőrkapitányság korrekt bocsánatkérését, de elutasítja a Tarlós István vezette fideszes Főváros következmények nélküli mindennapi gyakorlatát. A DK szerint a főpolgármester, a BKK, és a Fővárosi Biztonsági Iroda vezetője nem csak olyan bocsánatkéréssel tartoznak, mint a IX. kerületi rendőrkapitány, hanem a sértett kártalanításával..  

Gy. Németh Erzsébet fővárosi közgyűlési képviselő DK

RSS