Barion Pixel

Közlemény: Orbán miatt menekültek százezreit toloncolhatják vissza Magyarországra

2015.11.11.
Molnár CsabaAmire a Demokratikus Koalíció tegnap figyelmeztetett, most valóban bekövetkezhet. Németország ma reggel bejelentette, hogy elkezdhetik a menekültek egy részének visszatoloncolását azokba az országokba, ahol regisztrálták őket. Mivel az Orbán-kormány elutasította a kötelező uniós kvóták jelentette valós megoldást, ezért hazánk is a visszatoloncolás célpontja lehet. Orbán ahelyett, hogy befogadna pár ezer menekültet eleget téve ezzel az emberség parancsának és a közösen meghozott uniós szabályoknak, inkább azt kockáztatja, hogy akár több százezer menekültet is visszatoloncoljanak hozzánk. A DK szerint az uniós kvóta a felelős és Magyarország teherbíró képességével összhangban lévő megoldást, míg Orbán Európa-ellenes politikája a krízis fokozását szolgálja. A menekültügy kapcsán a kormány nem először helyezi saját politikai érdekeit az ország érdeke elé. A Fidesz aláírásokat gyűjt a kvóta ellen, a DK pedig - egy friss közvélemény-kutatás szerint a magyar emberek 74%-ának véleményét képviselve - aláírásgyűjtésbe kezd a menekültkvóták, vagyis a tisztességes és emberséges európai megoldás mellett.  

Molnár Csaba DK ügyvezető alelnök

RSS