Barion Pixel

Közlemény: Az EU-s pénz megjött, 20 mentőállomást mégsem újítottak fel

2015.11.10.
László_Imre_dr_2Orbán Viktor a 2014-es választási kampányában azt mondta, hogy 22 mentőállomást megépítettek és további 60-at felújítottak. Friss sajtóhírek most rámutattak, a 22 új mentőállomás miniszterelnöki bejelentésekor valójában csak egyetlen egy készült el, míg a további 60 állomás felújítása is csak alig több, mint félig fedi a valóságot. A mentőállomások létrehozását és felújítását célzó uniós pályázatok mára lezárultak, sok helyen azonban még mindig nincsenek kész a mentőállomások. Nem készült el határidőig a martonvásári, a székesfehérvári, a kisbéri, a tatabányai, a várpalotai, a pannonhalmi, a szentgotthárdi, a pacsai, a zalaszentgróti, a csurgói, a fonyódi, a kaposvári, a marcali, a nagyatádi, a siófoki, a békéscsabai, a mezőkovácsházi, a miskolci, az egri és a salgótarjáni mentőállomás sem. Van olyan mentőállomás is, amire negyedannyit költöttek, mint a pályázatban szereplő összeg. A Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormánynak csak az EU-s pénzek kiosztása volt sürgős, a mentőállomások felújítása már nem. A DK szerint a kormány felelőssége, hogy el nem végzett mentőállomás-felújításokra osztogatta el a 11 milliárd forint EU-s támogatást, ezzel súlyosan kockáztatva a mentőszolgálat megfelelő működését, magyar emberek életét.  

László Imre A DK egészségügyi kabinetjének vezetője

RSS