A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Európai Bizottság Paks 2-ről szóló döntésével csattanós válasz született Magyarország egyre növekvő orosz függőségére. Az ellenzéki párt követeli, hogy szüntessék meg a szerződés titkosítását és nevezzék meg az EB-döntés eltitkolásáért felelős személyt.
Erről Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke beszélt pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki politikus azt mondta, az Európai Bizottság megtiltotta a bővítési projekt folytatását, így elbukni látszik az Orbán-Putyin "atommutyi". Felrótta, hogy bár a kormány egy hete tudott erről, mégis egy külföldi lapból kellett a választóknak megtudniuk a döntést.
A helyzetet a DK-s EP-képviselő szerint titkolózás, hazudozás és zűrzavar jellemzi.
Úgy értékelte: egyértelmű válasz született Magyarország egyre inkább növekvő orosz függőségére, a társadalom tájékoztatása nélkül meghozott titkos döntésekre és paktumokra, az országot súlyosan eladósító orosz-magyar gigahitelre, és csattanós válasz az orosz érdekeket még saját hazája érdekeinél is fontosabbnak tartó orbáni politikának. Molnár Csaba szerint Orbán Viktor nem Magyarország hanem Oroszország érdekeit képviseli, de ebben az ügyben is "véget ért a pávatánc".
Az EP-képviselő követelte: egyértelműen nevezzék meg azt a személyt, akinek döntése nyomán eltitkolták az egy héttel ezelőtti döntést. Azonnal nyilvánosságra kell hozni továbbá az oroszokkal kötött szerződést, szüntessék meg a 30 évre szóló titkosítást! - szólított fel.
Molnár Csaba úgy véli, hatalmas lehetőség adódott a döntéssel, hogy jelentős arcvesztés nélkül kihátráljon a kormány a Paks 2 beruházásból, amely szerinte biztos, hogy meghiúsul.
Csütörtök este a Financial Times című brit üzleti lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte: az Európai Unió leállította a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött 12 milliárd eurós megállapodás végrehajtását.
Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken Budapesten hamisnak és teljesen félrevezetőnek nevezte a lap értesülését. A kormányszóvivő azt mondta, a kormány várakozásai szerint az intenzív egyeztetéseket követően heteken belül véglegesítik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos üzemanyag-szállításra vonatkozó szerződést, az Euratom észrevételeit figyelembe véve.
(MTI)