Az Együtt - a Korszakváltók Pártja a kormányzati korrupcióval szembeni országos tüntetés szervezésébe kezdett, amihez csütörtökön a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd Magyarországért (PM) is csatlakozott.
A négy ellenzéki párt csütörtökön délután Juhász Péter, az Együtt alelnöke kezdeményezésére tartott nyilvános egyeztetést Budapesten. A megbeszélésen a szocialistákat Beke Károly elnökségi tag, a DK-t Gréczy Zsolt szóvivő, a PM-et Kovács Márton operatív igazgató képviselte. Juhász Péter felvetése szerint az országos demonstrációra március utolsó hétvégéjén kerülhet sor. Hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy a tüntetéseken "minden demokratikus párt" részt vegyen, továbbá civilek is minél nagyobb számban csatlakozzanak. A megbeszélés részvevői ennek elérése érdekében abban állapodtak meg, hogy területi alapon, vagyis településenként osztják el a tüntetések szervezési feladatait. Juhász Péter reményét fejezte ki, hogy így a későbbiekben az LMP, továbbá a pártoktól független szervezetek is csatlakoznak majd a kezdeményezéshez.
Gréczy Zsolt úgy fogalmazott, ma már nincs "a magyar valóságnak" olyan területe, amelyet ne érintett volna a fideszes és kormányzati korrupció. A DK alelnöke példaként említette a trafik- és földpályázatokat, valamint a paksi atomerőmű bővítését, majd reményét fejezte ki, hogy demonstrációjuk figyelmeztetheti a hatalmat, illetve a legfőbb ügyészt, "amit eddig tett a korrupcióval szemben, az enyhén szólva édeskevés". Az ellenzéki egyeztetés hétfőn folytatódik, a pártok képviselői ekkor várhatóan a szervezési feladatok települési leosztásáról állapodhatnak meg.
(MTI)