Barion Pixel

KÖZLEMÉNY: Hol a nagykőrösiek csatornázásra adott pénze?

2015.10.29.

A nagykőrösi önkormányzat olyan pályázat keretében készült a város csatornázására, amelynek a költségeit részben a nagykőrösiek fizették volna. A pályázathoz 15% önrészre volt szükség, amit a nagykőrösiek be is fizettek. Egy helyi civil szervezet azonban megtudta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közben pluszforrásokat biztosított a szennyvízcsatornára, így arra nem a költségek 15%-át, hanem mindössze 5%-át kellett volna beszedni a nagykőrösiektől.

Varju_KékTársalgóAz önrész csökkentésére kapott 558 millió forintról mindenki hallgatott, a lakosságot pedig a mai napig nem értesítette senki, hogy több pénzt kellett befizetniük, mint amennyibe a beruházás önrésze végül valójában került. A nagykőrösieknek így a befizetett összeg kétharmadát vissza kellett volna kapniuk, hiszen azt kifejezetten csatornázásra fizették be. Ez a mai napig nem történt meg.

A Demokratikus Koalíció felszólítja Czira Szabolcs polgármestert, hogy ne üljön tovább a nagykőrösiek pénzén, hanem haladéktalanul fizesse vissza! A DK a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, és a Belügyminisztériumtól vár választ arra, hogy gyakran hallgatják-e el a fideszes polgármesterek a városnak érkező támogatásokat azért, hogy továbbra is önrészt tudjanak beszedni a helyiektől, valamint, hogy milyen következményekkel kell számolniuk az állampolgárok befizetéseinek jogosulatlan beszedése és visszatartása miatt.

Varju László Alelnök Demokratikus Koalíció

RSS