Barion Pixel

1976. augusztus 8-án születtem Nagykanizsán. Nős vagyok, két gyermekem van.

Általános és középiskolai tanulmányaimat Nagykanizsán végeztem.

1995-ben érettségiztem a Landler Jenő Gimnáziumban.

2000-ben a Szent István Egyetemen környezetgazdálkodási diplomát területi tervezés szakirányon.

2004-ben mérnök-közgazdászként diplomáztam a Nyugat-Magyarországi Egyetemen.

Diplomám megszerzése után területfejlesztési, vidékfejlesztési szakemberként dolgoztam a nagykanizsai központú kistérségi társulásnál.

2003- tól a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségnél kezdtem el dolgozni, mint területi tervező.

2007. novembere és 2010. októbere között itt folytattam munkásságom, mint ügyvezető. Ebben az időszakban kezdetben feladatom volt a 2007-2013-as Európai Uniós költségvetési időszakra a Nyugat-Dunántúli operatív program tervezésében való részvétel, majd a végrehajtás irányítása.

2011-től fejlesztési projektekkel, pályázatokkal foglalkozom saját vállalkozásomban.

 

Politikai pályafutásom 2014-ben kezdődött, mikor Nagykanizsa Megyei Jogú városában önkormányzati képviselővé választottak listáról.

2015-ben a Régiók Európai Bizottságának tagja lettem a Demokratikus Koalíció delegáltjaként.

Javaslattevőként dolgoztam a következő témákon: 2016-ban az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv felülvizsgálata című dosszién, 2019-ben pedig a Fenntartható biogazdaság Európa számára: a gazdaság, a társadalom és a környezet közötti kapcsolat megerősítése című dosszién.

2018-ban az országgyűlési választásokon a Demokratikus Koalíció, az MSZP és Párbeszéd közös egyéni képviselőjelöltje voltam Zala megye 3-as választókerületben.

2019-ben a Demokratikus Koalíció az Európai Parlamenti listáján az 5. helyen kaptam helyet.

2019-ben egyéni körzetben újra önkormányzati képviselővé választottak, majd a kineveztek Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatában a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöknének.
Önkormányzati munkám során elsősorban gazdasági, költségvetési és fejlesztési kérdésekkel foglalkozom.

2020-ban újra a Régiók Európai Bizottságának tagja lettem Demokratikus Koalíció delegáltjaként. Jelenleg a baloldali frakcióban koordinátorként dolgozom a  Szociálpolitika, oktatás, foglalkoztatás, kutatás és kultúra (SEDEC) szakbizottságban.

2020-ban a Régiók Európai Bizottsága felkért javaslattevőnek az „Egyenlőségközpontú Unió: a romák egyenlőségének, társadalmi befogadásának, részvételének előmozdítását célzó uniós stratégiai keretrendszer” c. dosszié kapcsán.

 

Kitüntetéseim

2010-ben Pro Régio-díjban részesültem a terület- és regionális fejlesztés, a térségi és kistérségi együttműködés előmozdítása, a társadalom, a gazdaság és a környezet összehangolt fejlesztése terén nyújtott kiemelkedő teljesítményemért.

 
Kapcsolódó cikkek és videók