Barion Pixel

1956-ban születettem Kaposváron . Azóta is itt élek, ötven éve a diáktársaim által rám ragasztott Fakír néven is nagyon sokan ismernek.

Egyetemi oktató, újságíró vagyok.

Számos lap alapító főszerkesztője voltam (Somogyország, Kaposvári Mutató, Kapos Extra, Városkép, Érdekes Újság).

Nyolc esztendőn át a Kapos Tv és Rádió főszerkesztőjeként dolgoztam. Vezetője voltam az Enjoy Rádiónak, csaknem egy évtizeden át főszerkesztettem  Takáts Gyula Kossuth-díjas költővel a Somogy című irodalmi folyóiratot.

PhD-disszertációmat is Takáts Gyula prózájából írtam.

2002-től a Kaposvári Egyetemen oktatok, négy éven át a Kommunikáció Tanszék megbízott vezetője is voltam.  

Csaknem tíz esztendeje a legnagyobb közösségi oldalon Kaposvári morzsák címmel várostörténeti emlékeket, forrásokat közlök. Ezekből a posztokból több kötetet is megjelentetettem.

1986-ban megkaptam a Somogyi Néplap Nívódíját, 1996-ban a Kaposvár Szolgálatáért, 2007-ben pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.

1984-ben kötöttem házasságot Rosta Zsuzsannával, aki a Munkácsy Gimnázium tanára. Gyermekünk nincs. Hobbim a gombázás a Zselicben és a futball.

Két és fél évtizeden át voltam elnökségi tagja a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaságnak, öt esztendőn át a főtitkári teendőket is elláttam.

Jelenleg a Somogy Megyei Kosárlabda Szövetség Fegyelmi Bizottságának az elnöke vagyok. 

Kapcsolódó cikkek és videók