Barion Pixel

1975. december 7-én születtem Nagykanizsán. Boldog házasságban élek, feleségem Dr. Gelencsér Betti, jogász. Házasságunkból egy gyermekünk született, Péter (2013).

Középiskolai tanulmányaimat a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában végeztem.
2000-ben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakán diplomáztam.

Tanulmányaim során angol középfokú nyelvvizsgát szereztem, de német nyelven is beszélek.

2001-ben a Helyi Érték Egyesület alapító tagja voltam. Az egyesület fő célja szociális segítségnyújtás és tehetséggondozás volt.

2002 és 2010 között Komló alpolgármestere voltam.

2006 és 2010 májusa között a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője voltam.

2006. május 30. és 2009. április 27. között a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának a tagja lettem, majd 2009. április 27. és 2010. május 13. között a bizottság alelnökének választottak.

2011-2014 között a Táncsics Mihály Alapítvány igazgatója voltam, melynek egyik fő célja az állampolgárok tájékozódásának segítése volt a magyar társadalmat érintő társadalmi és politikai kérdések tekintetében.

2014. május 6. óta újból a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője lettem, később pedig a Magyar Szocialista Párt frakcióvezető-helyettese is voltam.

Jelenleg országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság, valamint a Gazdasági bizottság tagja vagyok.

2021. június 26-án tagságom a Magyar Szocialista Pártban megszűnt.

2021 októberében a Demokratikus Koalíció színeiben indultam az ellenzéki előválasztáson Baranya megye 2-es számú országgyűlési választókerületében, melyet meg is nyertem.

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek és videók