Dobrev Klára: Az az X nem egy napra szól, hosszú évekre határozza meg Magyarország sorsát

2026.04.10.

A vasárnapi választások előtt Dobrev Klára beszédet mondott Göncz Árpád szobránál, ahol a volt államfőt erkölcsi példaként állította a választók elé. Úgy fogalmazott: „nem nagyon lehetne szimbolikusabb helyre jönni a választások előtt”, hiszen Göncz személye az elvekhez való következetes ragaszkodást testesíti meg.

Beszédében kiemelte: a politikában nem a hangerő számít: „a szavak ereje nem a hangerejükben van, hanem abban, hogy mit mondanak”, és abban, hogy kik érdekében hangzanak el. Göncz Árpád példáján keresztül azt hangsúlyozta, hogy még a legsúlyosabb megpróbáltatások – börtön, politikai támadások, megaláztatások – sem térítették el az elveitől: „ő soha nem árulta el az értékeit és az elveit”.

A DK elnöke szerint ez a tartás ma is iránytű lehet a baloldal számára. A Demokratikus Koalíció nevében kijelentette: „nem vagyunk hajlandóak szögre akasztani az elveinket”, és a párt küzdelmének erejét részben Göncz örökségéből eredeztette.

A beszéd egyik központi eleme Göncz Árpád híres mondata volt: „azokat akarom szolgálni, akiknek szolgálója nincsen, a védteleneket”. Dobrev ezt a gondolatot a politika alapfeladataként értelmezte, hangsúlyozva: „mi DK-sok vagyunk azok, akik azokat akarjuk szolgálni, akiknek szolgálójuk nincsen”.

Dobrev Klára a választás tétjéről szólva figyelmeztetett: „az az X nem egy napra szól, hanem hosszú évekre határozza meg Magyarország sorsát”, és olyan döntésnek nevezte, „amely után már nem lehet visszafordulni”. Szerinte a voksolás arról is dönt, hogy az ország visszatér-e a demokráciához, illetve milyen viszonyt ápol Európával.

Zárásként arra kérte a választókat, hogy aki „európai, szabad, igazságos magyar köztársaságot akar”, az a Demokratikus Koalícióra szavazzon vasárnap.