Országos plakátkampányt indít a Demokratikus Koalíció a mai nappal – jelentette be sajtótájékoztatón Dobrev Klára, a DK elnöke. Mint elmondta, országszerte mintegy 800 plakáttal találkozhatnak az emberek, rajtuk azzal az üzenettel: „Ha nem akarsz csak jobboldali pártokból álló országgyűlést, küldj erős baloldalt a parlamentbe.”
A DK elnöke hangsúlyozta: minden kutatás azt mutatja, hogy sok százezer magyar szeretné az Orbán-rendszer bukását, ugyanakkor nem tud jobboldali pártokra szavazni – sem a Fideszre, sem a Mi Hazánkra, sem más jobboldali ellenzéki pártokra. Éppen ezért – fogalmazott – elengedhetetlen, hogy legyen egy erős baloldali alternatíva, amely képes megszólítani és szavazásra vinni ezeket az embereket április 12-én.
Dobrev Klára elmondta: a plakátkampány azért korlátozódik mintegy 800 felületre, mert Magyarországon mindössze egyetlen olyan plakátcég működik, amely független a NER-től. A DK nem hajlandó olyan vállalkozással együttműködni, amely bármilyen módon összefonódik az Orbán-rendszerrel. Megjegyezte: ennél a cégnél korábban Hadházy Ákos és a Momentum plakátjai is megjelentek.
A DK elnöke szerint egyre erősebben jelenik meg a társadalmi igény az erős baloldal iránt, amit személyes találkozóin, valamint a közösségi médiában is folyamatosan tapasztal. Mint mondta: sokan azért tartják nélkülözhetetlennek a baloldalt, mert az jelenti a garanciát a tisztességes nyugdíjemelésre – például a svájci indexálásra –, a tisztességes bérekre, valamint az adómentes minimálbér bevezetésére.
Dobrev Klára hangsúlyozta: egyedül a baloldal, és azon belül a Demokratikus Koalíció képviseli következetesen azt az álláspontot, hogy a jelenlegi alaptörvényt el kell vetni, és új, demokratikus alkotmányra van szükség. Mint fogalmazott: a jobboldali pártok megtartanák a jelenlegi rendszert, míg a DK az Országgyűlés első napján új választójogi törvényt alkotna.
A DK elnöke kiemelte: a baloldal egyben a garancia egy erős európai Magyarországra is. A Demokratikus Koalíció hisz az erős Európában és az erős védelmi szövetségekben, és ez a feladat a baloldalra vár az Orbán-rendszer bukása után.
„Tudom, látom és érzem azt a felelősséget, hogy a kormányváltás után valóban le kell bontani az Orbán-rendszert, és egy erős, európai magyar köztársaságot kell létrehozni. Ehhez erős baloldal kell a parlamentben” – fogalmazott Dobrev Klára. Hozzátette: még a Horthy-rendszerben sem volt olyan időszak, amikor ne lett volna baloldal a parlamentben, és ez most sem lehet másként. „Mi ezért küzdünk, és ezért dolgozunk" - zárta sajtótájékoztatóját, amit a DK Facebook-oldalán közvetítettünk.
DK Sajtóiroda