A DK devizakárpótlási törvényjavaslatot nyújt be, és követeli a devizahiteles végrehajtások azonnali felfüggesztését!

2025.05.06.
A DK devizakárpótlási törvényjavaslatot nyújt be, és követeli a devizahiteles végrehajtások azonnali felfüggesztését!

A Demokratikus Koalíció újra benyújtja a devizakárpótlási törvényjavaslatát, amelyik lehetővé tenné a devizahitelesek részére, hogy a felvételkori árfolyamon számolják el a devizahitelüket, a különbözetet pedig kapják vissza az adósok - jelentette be Arató Gergely mai sajtótájékoztatóján.

A DK frakcióvezető-helyettese szerint fontos ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága, amikor kimondta, hogy a devizahitelesekkel a felvételkori árfolyamon kell elszámolni, ha kérik. Mint emlékeztetett: a devizahitelek a Fidesz-kormány idején kezdődtek 2001 körül, és 2010 után vált súlyossá a helyzet, amikor a Fidesz tudatosan rontotta a forint árfolyamát, utána pedig egy olyan devizahiteles elszámolási törvénnyel szúrta ki a devizahitelesek szemét, amelyik nem a felvételkori árfolyamon, hanem jóval magasabban számolt el velük, így a bankok a kormány támogatásával jelentős többlethasznot értek el az adósok rovására.

Az Európai Unió Bírósága most kimondta, hogy ez nem jogszerű, nem felel meg az európai jognak. "Ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy az Európai Unió mennyire fontos a magyar polgároknak, hiszen védi a jogaikat a bankokkal és a saját kormányukkal szemben is, ha szükséges" - fogalmazott, hozzátéve: a Demokratikus Koalíció már 2021-ben az első ítéletek megszületésekor azt követelte, hogy szülessen új devizakárpótlási törvény, és azt is, hogy függesszék fel a követeléskezeléseket a tisztességes rendezésig. 
 
A DK most újra a parlament elé terjeszti a javaslatot: azt akarjuk, hogy minden képviselőnek állást kelljen foglalnia, hogy a devizahitelesek vagy a bankok oldalára áll. A DK a kiszolgáltatott emberek, az adósok oldalára áll, és szembeszáll a bankokkal és a kormánnyal, mert baloldalinak lenni nem divat kérdése - zárta sajtótájékoztatóját Arató Gergely, amit a DK Facebook-oldalán közvetítettünk. 
 
DK Sajtóiroda