A Fidesz nem akar tárgyalni arról, hogy a magyar igazságszolgáltatás összeomlással fenyegető válságban van

2024.12.04.

Ismét leszavazta a Fidesz az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában a DK követelését, hogy rendkívüli ülést tartson a magyar igazságszolgáltatás összeomlással fenyegető, válságos helyzete miatt. Idén ősszel sorjáznak a hírek az ügyészség politikai irányításáról, illetve a bírói fizetésemelésért cserébe megkövetelt, reformnak hazudott politikai befolyásszerzés miatt. Emiatt többszáz bíró és igazságügyi alkalmazott tiltakozik, lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke, valamint a Fővárosi Törvényszék egyik bírója is, aki szerint az igazságszolgáltatás már régóta nem független, sőt megszűnt létezni.

A Demokratikus Koalíció szerint hamarosan teljesen a Fidesz politikai befolyása alá kerülhet a magyar igazságszolgáltatás. Ezzel mindhárom hatalmi ág – a törvényhozás, a bíráskodás és a végrehajtó hatalom – betagozódik az Orbán-rendszerbe. Ezzel pedig megnyílik a baloldali ellenzék elleni újabb és újabb koncepciós perek lehetősége, mint amelyet Varju László, Újpest DK-s országgyűlési képviselője ellen is indítottak. Mi, szociáldemokraták azonban nem fogjuk feladni, és folytatjuk a küzdelmet az Orbán-rendszer ellen a bíróságokon is.

 

Sebián-Petrovszki László 

A DK országgyűlési képviselője, az Igazságügyi Bizottság alelnöke