Kezdeményezzük az európai gyermekvédelmi minimum bevezetését Európai Parlamentben!

2024.11.20.
Demokratikus Koalíció: Kezdeményezzük az európai gyermekvédelmi minimum bevezetését Európai Parlamentben!
 

November 20-án ünnepli a világ a gyermekek jogait, 35 éve ezen a napon fogadták el ugyanis az ENSZ gyermekjogi egyezményét. Magyarországon mégsincs sok ünnepelnivaló, az állam és az egyház közösen tiporják porba a gyermekek jogait nap mint nap.

A Demokratikus Koalíció kezdeményezi az európai gyermekvédelmi minimum bevezetését az Európai Parlamentben. Mi, a DK-ban, ahogy eddig is, továbbra is a gyerekek oldalán állunk, és elkötelezettek vagyunk a jogaik mellett. Számtalan javaslatunk volt már a Parlamentben gyermekvédelmi témában, a Fidesz mégis leszavazta az összeset. Tettünk már javaslatot többek között a kiskorúak bántalmazásáért járó büntetés szigorítására, egy bizottság létrehozására a szexuális visszaélések kivizsgálására, a kórházban hagyott csecsemők helyzetének rendezésére, gyermekjogi oktatás bevezetésére a pedagógusok számára, és a költségvetés módosítására is számtalan esetben. Most azért küzdünk, hogy az Európai Unió elfogadja a gyermekvédelmi minimumot, és kötelezze a tagállamokat a gyermekjogok biztosítására, ha már az Orbán-kormány ezt nem hajlandó megtenni.

 

Gy. Németh Erzsébet és Vadai Ágnes

A DK országgyűlési képviselői