A DK reagálása arra, hogy végrehajtói irodát nyithat a KDNP-s Földi László fia

2024.10.24.

Demokratikus Koalíció: Kormánypárti családok gazdagodnak a végrehajtásból, miközben magyarok százezrei szenvednek a törlesztőrészletektől

A végrehajtómaffiával összejátszó Völner Pál után újabb kormánypárti politikus érdekeltségére derült fény a busás hasznot hozó végrehajtásokkal. Sajtóhírek szerint végrehajtói kinevezést kapott Földi László kereszténydemokrata országgyűlési képviselő fia, ráadásul a Völner-Schadl ügy nyomán megüresedett helyek egyikére.

A Demokratikus Koalíció szerint kormánypárti családok gazdagodnak meg a végrehajtásokból, a kilakoltatásokból és az emberek kisemmizéséből. Eközben az Orbán-kormány gazdaságpolitikája miatt magasak a hiteltörlesztők, a megélhetési költségek és az árak. Így magyarok százezreinek kell nap mint nap döntést hozniuk arról, hogy inkább élelmiszerre, gyógyszerre vagy a hitelük törlesztésére költenek. A Demokratikus Koalíció szerint sem a kereszténydemokrata elvekkel, sem az alapvető emberi erkölccsel nem fér össze, hogy kereszténydemokrata politikusok családjai kiszolgáltatott, elszegényedett embereken élősködnek és gazdagodnak meg.

 

Földi Judit és Varju László

a DK országgyűlési képviselői