Gyurcsány Ferenc: A DK önálló antikorrupciós törvénycsomagot nyújt be az uniós pénzek hazahozataláért

2024.10.11.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a miniszterelnök strasbourgi ámokfutása sok ezer milliárd forintba fog kerülni Magyarországnak. A miniszterelnök durva, személyeskedő, indulatos fellépése sokkolta Európát, nem egyszerűen az európai képviselőket, a parlamentet, hanem Európa választóinak, Európa lakosságának túlnyomó többségét, erről számolnak be Európa vezető híradásai és lapjai” - mondta el.

A DK elnöke emlékeztetett, hogy hozzávetőleg 8 ezer milliárd forinthoz nem jut hozzá Magyarország, mert évek óta súlyos vita van az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Tanács és a magyar kormány között a magyar kormányhoz köthető intézményesített korrupcióval összefüggésben. Gyurcsány Ferenc számszerűsítette, hogy a korrupció miatt visszatartott források mellett mekkora büntetést fizet az ország az embercsempészek szabadon engedése és a nemzetközi jog megsértése miatt: „megbüntettek bennünket egyszer 80 milliárd forintra, ezen túl vagyunk, és minden nap további egymillió euróra, naponta 400 milliót fizetünk ma is”. A DK elnöke hozzátette, hogy ebből a pénzből tíznaponta lehetne venni egy HÉV-szerelvényt, utalva a HÉV-közlekedésben kialakult állapotokra.

Gyurcsány Ferenc külön kitért azokra a felfüggesztett uniós pénzekre, amelyeket év végén véglegesen elveszíthet a kormány, „a kormányfő elengedett 4-600 milliárd forintot most, december 31-én”. Hozzátette, hogy eközben „a teljes felsőoktatásban egy újabb 50 százalékos béremelés összesen 500 milliárdba kerülne, amelyet év végén el fogunk veszíteni”. Megjegyezte, hogy szerinte Gyurcsány alatt jobb volt: „2005. decemberében a nekünk járó pénzt hazahoztam, és ezentúl még egymilliárdot. A kormányfő, a jelenlegi Orbán Viktor azt sem tudja hazahozni, hogy Magyarországnak egyébként már megszavazott, megítélt”.

A DK elnöke ezt követően bejelentette, hogy az uniós pénzek elvesztésétől óvva az országot, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőcsoportja hétfőn önálló antikorrupciós tárgyú törvénycsomagot nyújt be a parlamentnekannak érdekében, hogy azokat a vállalásokat, amelyeket egyébként a kormány már az Európai Bizottságnak írt levelében magáévá tett, azokat törvényben kényszerítsük ki”. Ennek egyes részeit ismertetve kiemelte, hogy korrupciós illeték fizetésére köteleznének minden cégvezetőt és cégtulajdonost, akiknek a cégei működése, eljárása, tevékenysége, döntése miatt a magyar államot valamelyik európai hatóság megbünteti, és a büntetés következményeként az európai költségvetésben a magyar államnak fizetnie kell. „Azaz, ha a magyar államnak fizetnie kell, akkor azoknak, akik ezt okozták, azoknak személyükben kell ezért helytállnia. Javaslatunk szerint a korrupciós illeték fillérre megegyezik azzal a büntetéssel, amit Magyarországnak fizetnie kell” – mondta el.

Az antikorrupciós törvénycsomag egy másik elemét kiemelve azt mondta, hogy pártja valamennyi állami költségvetési körbe tartozó intézménynek megtiltaná, hogy bármely olyan szerződéses partner felé bármilyen fizetési kötelezettséget vállaljon, amely maga, vagy vele együttműködő bármely partnere a világ bármelyik offshore-paradicsomában van bejelentve.A magyar költségvetés megszüntet minden közvetlen és közvetett kapcsolatot bármely olyan intézménnyel, céggel, amely közvetlenül vagy közvetve adóparadicsomba viszi a magyar adófizetők, az európai adófizetők pénzét. Itt a teljes cégháló és a láncvizsgálat tárgyát kell, hogy képezze” - mondta el. 

Harmadikként egy, az Európai Ügyészséggel kapcsolatos pontot emelt ki a DK antikorrupciós törvénycsomagjából a párt elnöke, amely szerint: függetlenül attól, hogy tagjai vagyunk-e vagy nem az Európai Ügyészségnek, az együttműködés körének, mélységének ugyanolyannak kell lenni, mintha annak tagja lennénk”.

Gyurcsány Ferenc úgy zárta sajtótájékoztatóját, hogy „nem tudunk mást tenni, mint segítünk a kormánynak ebből a bajból kikászálódni. Mutatjuk az utat, amellyel a pénzeket haza lehet hozni. Ezzel együtt az áruló kormánynak mennie kell!”

Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük. 

 

DK Sajtóiroda