DK: 30 milliárd forintból mindenkinek lehetővé kellene tenni a fogmegtartó kezeléseket, 62 éves kor alatt is

2024.10.05.

DK: 30 milliárd forintból mindenkinek lehetővé kellene tenni a fogmegtartó kezeléseket, 62 éves kor alatt is 

 

Új nap, új megszorítás – mondhatják a legtöbben arra, hogy a kormány 62 évről 65 évre emelné az idősek ingyenes fogorvosi ellátásának korhatárát. Ezzel a kormány 3 évnyi államilag támogatott fogmegtartó kezelést és fogpótlást vesz el az idősektől. Holott Magyarországon éppen az az egyik komoly probléma, nemcsak 62 év felett, hanem alatta is, hogy akinek nincs pénze fogmegtartó kezelésekre és fogpótlásra, az már eleve hiányos fogsorral érkezik a nyugdíjas korba. Ez 3 millió embert, magyarán nagyjából minden harmadik magyart érintő egészségügyi probléma.

A Demokratikus Koalíció szerint nem spórolni kellene a magyarok fogászati ellátásának költségein, hanem kiszélesíteni az állami ellátást a fogmegtartó kezelésekre és a fogpótlásra. Ehhez mindössze 30 milliárd forinttal kellene támogatni a praxistámogatásokat, hogy a teljes és egészséges fogsor ne a tehetősek kiváltsága legyen, hanem minden magyar ember számára elérhető állapot. A DK szerint az ellátási korhatár tervezett emelésével az áruló kormány elárulja az időseket is, holott ezt a segítséget egy, maximum két stadion árából megadhatná minden magyarnak. Szociáldemokraták vagyunk, szerintünk vigyázni kell az emberekre és vigyázni kell az országra.

 

Dr. Komáromi Zoltán 

A DK országgyűlési képviselője, egészségügyi szakpolitikusa

 

Komáromi Zoltán sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük.