Hezbollah-csipogók - A DK a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának összehívását kezdeményezi

2024.09.19.

A DK a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának összehívását kezdeményezi a Hezbollah-csipogók ügyében

 

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának sürgős összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció - jelentette be Gyurcsány Ferenc mai élő bejelentkezésében Vácról. A DK elnök-frakcióvezetője a Facebook-oldalára feltöltött videójában nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, hogy egy Magyarországra bejegyzett, az izraeli titkosszolgálat által létrehozott fedőcégen keresztül kerültek Libanonba azok a robbanóanyaggal megtöltött csipogók, amelyek számos Hezbollah-tag halálát és sérülését okozták.


Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország terrorcselekmények célpontja  lehet, akkor is, ha Izrael a magyar kormány tudtával vagy tudta nélkül hajtotta végre a Hezbollah elleni titkos műveletet. A volt miniszterelnök szerint Izrael a szövetségesünk, de az nincs rendben, hogy akár az Orbán-kormány engedélyével, akár az engedélye nélkül bevonta Magyarországot ebbe az akcióba. Gyurcsány Ferenc kijelentette, ebben a helyzetben az az ellenzék feladata, hogy számonkérje a kormányt az izraeli akció miatt a parlament előtt.

 

Gyurcsány Ferenc online sajtótájékoztatója IDE KATTINTVA érhető el. 

 

DK Sajtóiroda