Vadai Ágnes bemutatta a bizonyítékot, hogy Kiss László koncepciós eljárás áldozata lett

2024.08.28.

Vadai Ágnes bemutatta a bizonyítékot, hogy Kiss László koncepciós eljárás áldozata lett

 

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese hétfői, a Fidesz-székház előtt tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy dokumentum bizonyítja: a Kiss László elleni koncepciós eljárást a fideszes pártállam legfelső köreiből igényelték. Vadai Ágnes 48 órát adott az érintett fideszeseknek, hogy önként jelentkezzenek. Mivel ez nem történt meg, a DK alelnöke bemutatta a sajtónak, és a Legfőbb Ügyészség ajtajára próbálta kiragasztani a dokumentumot, amely bizonyítja, hogy Kiss László óbudai polgármester koncepciós eljárás áldozata lett. A tábla kiragasztását azonban megakadályozták a rendőrök.
 

Vadai Ágnes a Markó utcai sajtótájékoztatóján elmondta: a dokumentum egy kihallgatási jegyzőkönyv másolata. A kihallgatás 2024. március 6-án, három hónappal a Kiss László által megnyert önkormányzati választások előtt zajlott le a Központi Nyomozó Főügyészség Könyves Kálmán körúti épületében. A kihallgatott az óbudai önkormányzattal kötött szerződések kapcsán indult nyomozás egyik érintettje volt, aki részletesen beszámolt arról, hogy mi volt a célja ezeknek a szerződéseknek és a nyomukban történt önkormányzati kifizetéseknek. „2021-ben, de a pontos időpontra nem emlékszem, azzal keresett meg (…), hogy őt megkereste egy felsővezető azzal, hogy meg kellene buktatni a III. kerület polgármestert, és ehhez szükség lenne a cégemre. Közbevetett kérdésre elmondom, hogy a felsővezetővel kapcsolatban annyit mondott el, hogy ez egy állami vezető, hivatalos személy, de nem nevezte meg és én sem kérdeztem, hogy ki az. Nekem azt mondta, hogy mi állami érdekből cselekszünk, és hogy ő is ezért vállalta el.” - olvasható a jegyzőkönyvben, melyben az egyik érintett mondta el az ügyészeknek, hogy az egyetlen céljuk Óbuda ellenzéki polgármesterének a megbuktatása volt, ráadásul erre egy magas rangú állami vezető utasította őket. És ebben a Polt Péter vezette ügyészség aktívan közreműködött azzal, hogy elindította a büntetőeljárást Kiss László ellen.
 

Vadai Ágnes bejelentette, időpontot kért és kapott Polt Pétertől, ezért csütörtökön 15 órakor az alábbi négy fontos kérdést teszi fel személyesen a legfőbb ügyésznek: 1. Ki az az állami vezető, aki megrendelte Kiss László polgármester megbuktatását? 2. Ha nem ismerik, zajlik-e ügyészségi nyomozás az érintett állami vezető kilétének felfedése érdekében? 3. Melyik állami vezető utasította az ügyészséget a büntetőeljárás megindítására? 4. Melyik hétfői napon kapott az ügyészség utasítás Kiss László levadászására?
 

A sajtótájékoztatót élőben közvetítettük a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán:
https://www.facebook.com/share/v/RzXZhvLNX1vJPhSa/?