Dobrev Klára: nincs jólét, nincs tisztességes élet az EU-n kívül

2024.05.09.

Dobrev Klára: nincs jólét, nincs tisztességes élet az EU-n kívül

Budapest, 2024. május 9., csütörtök (MTI) - A magyarok pontosan tudják, hogy számukra jólét, tisztességes élet nincs az Európai Unión kívül - fogalmazott a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője a DK, az MSZP és a Párbeszéd csütörtöki, budapesti, programbemutató kampányeseményén.

Az Európa-nap alkalmából tartott rendezvényen Dobrev Klára emlékeztetett: öt évvel ezelőtt már elmondta, hogy erős szociális Európára van szükség. Nem kérdés, hogy lesz egy erős, szociális Európa, de az hatalmas nagy kérdés, hogy "mi ott leszünk-e" - tette hozzá az ellenzéki politikus.
    
Hangsúlyozta, az utóbbi időszakban többek között a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború vagy a klímaválság kihívásaival is szembe kellett nézni, Európa azonban minden egyes válságra egyre szorosabb együttműködéssel reagált. Közölte, hogy EP-képviselőik egy a mostaninál sokkal erősebb, egységesebb és szociálisabb Európáért fognak dolgozni.
    
Szerinte Magyarország "szorul kifelé" az egyre egységesülő Európából. Rajtunk múlik, hogy a kontinens közepén leszünk vagy a peremvidékén, de el fog jönni a pillanat, amikor a döntés már nem a mi kezünkben lesz - mondta Dobrev Klára.
    
Az EP-képviselő programelemeiket sorolva többek között az európai minimálbér-, illetve minimálnyugdíj-szabályozást, az európai családi pótlékot és gyermektámogatásokat, az úgynevezett európai egészségügyi uniót, az európai szociális klímaalapot, az otthonfelújítási programot, a klímabarát közlekedést, valamint az európai munkavédelmi szabályokat említette. Rámutatott, hogy számukra az erős Európa "közös biztonságot" jelent, közös külpolitikával, közös hadsereggel, közös titkosszolgálattal. Dobrev Klára kiemelte ígéreteik közül az euró bevezetését, az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, valamint a milliárdosok és a multinacionális cégek megadóztatását.
    
Tüttő Kata, az MSZP alelnöke arról beszélt, hogy egy szocialista kormány vitte be az országot az EU-ba és az a dolguk, hogy Magyarország bent is maradjon. Felhívta a figyelmet, hogy amikor erősebb Európáról beszélnek, akkor erősebb önkormányzatokra is gondolnak, mert látszik, hogy milyen erő van a helyi közösségekben.
    
Barabás Richárd, a Párbeszéd társelnöke emlékeztetett, hogy 74 évvel ezelőtt fektették el az Európai Unió alapjait, és Magyarország húsz éve tagja a szövetségnek. Az ellenzéki politikus kijelentette, Magyarország és az EU csak akkor lehet sikeres, ha az embert tekinti a legfontosabb értéknek.
    
Déri Tibor, Újpest polgármestere a rendezvényen azt mondta, az elmúlt négy és fél évben mindent megtettek, hogy az emberek azt érezzék, az önkormányzat nem engedte el a kezüket.


A rendezvényt a DK Facebook-oldalán élőben közvetítettük: 
https://www.facebook.com/dk365/videos/1099502