DK: Magyar Péter közpénzekkel támogatott fideszes álcivil szervezettel kötött választási megállapodást Békéscsabán

2024.04.25.

DK: Magyar Péter közpénzekkel támogatott fideszes álcivil szervezettel kötött választási megállapodást Békéscsabán

Magyar Péter pár napja bejelentette, hogy megvan a TISZA Párt első önkormányzati megállapodása, ennek keretében pedig a Patrióta Békéscsaba Egyesület közösségét fogja támogatni. Itt, Békéscsabán mindenki tudja, ez egy fideszes álcivil szervezet, amelyet a legtöbben csak „fehér Fideszként” emlegetnek, és amelyet a Fidesz közpénzmilliókkal támogat évek óta, a nyilvánosan elérhető adatok szerint csak 2021-ig legalább 6 millió forint közpénzt kaptak.

Ha ez nem lenne önmagában is nyugtalanító, a szervezetnek korábban az a Kiss László volt az ügyvezető alelnöke, aki Orosházán Simonka György unokahúgával ülhetett egy másik fideszes álcivil szervezetben, legalábbis addig, amíg utóbbi nem került a vádlottak padjára a Simonka-perben. Ahogy az is beszédes, hogy a Patrióta Békéscsaba Egyesület alapító ülésén személyesen vett részt Herczeg Tamás, Békéscsaba fideszes országgyűlési képviselője. Ilyen sem szokott történni a kormánytól független civil szervezetekkel.

A Demokratikus Koalíció békéscsabai szervezete tudni szeretné: miről állapodott meg Magyar Péter a Patrióta Békéscsaba Egyesület nevű fideszes álcivil szervezettel? Tudjuk, hogy Magyar Péter nem zárja ki a Fidesszel történő összefogást, ezt elmondta már számos interjúban, arról azonban mindenkinek tudnia kell, ha ez valamilyen formában már az idei, június 9-i önkormányzati választáson megtörténik.

Dr. Fülöp Zoltán

A DK békéscsabai választókerületi elnöke