Árnyékkormány: Csökkenő hallgatószám, a Fidesz által megszállt egyetemek – A felsőoktatásban is szociáldemokrata fordulatra van szükség!

2024.03.14.

Árnyékkormány: Csökkenő hallgatószám, a Fidesz által megszállt egyetemek – A felsőoktatásban is szociáldemokrata fordulatra van szükség!

Két felsőoktatással kapcsolatos hír is borzolta ma a kedélyeket. Egyrészt kiderült, hogy hiába törölték el a minimumponthatárokat, a felvételihez szükséges emelt szintű érettségit és a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsgát, ismét drasztikusan, mintegy ötezerrel csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma. Másrészt miután a kormány elérte, hogy az európai hallgatói és kutatói programokból kizárják a magyar egyetemistákat és kutatókat, mert még mindig fontosabb a fideszes potentátok kitömése közpénzzel a kuratóriumokon keresztül, mint a magyar felsőoktatás érdeke, most új miniszteri biztost neveznek ki a felsőoktatás nemzetköziesítéséért.

A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány a felsőoktatásban is szociáldemokrata fordulatra készül: ki fogunk zárni minden kormánypárti politikust az egyetemek mögött lévő alapítványokból, az egyetemi vagyont pedig újra állami ellenőrzés alá helyezzük, mert csak így juthatunk vissza az európai oktatási és kutatási programokba. Emellett ingyenessé fogjuk tenni az első diploma megszerzését, és el fogjuk érni, hogy mindenki számára egyenlő feltételekkel legyen elérhető a felsőoktatás.

Barkóczi Balázs
Oktatási és kulturális árnyékminiszter