Elutasították a Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylését K. Endre kegyelmi ügyében, ezért bírósághoz fordulunk

2024.03.07.
Elutasították a Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylését K. Endre kegyelmi ügyében, ezért bírósághoz fordulunk

Az Igazságügyi Minisztérium megtagadta a Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylését K. Endre kegyelmi ügyében, ezért a DK bírósághoz fordul a bicskei pedofilsegítő kegyelmi dokumentumainak megismeréséért. Az Orbán-kormány arra hivatkozva tagadta meg az adatok kiadását, hogy ez veszélyeztetné az igazságügyi tárca „hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását”. Csakhogy éppen Balog Zoltán református püspök, Orbán volt lelkésze és minisztere vallotta be, hogy kívülről, személyesen befolyásolta a bicskei pedofil igazgató bűntársa, K. Endre kegyelmi ügyét.

A Demokratikus Koalíció szerint az orbáni pedofilhálózat azért titkolja a magyarok előtt a bicskei pedofilsegítő elnöki kegyelmének kormánydokumentumait, nehogy kiderüljön: Varga Judit volt igazságügyi miniszter Orbán Viktor utasítására jegyezte ellen a bukott köztársasági elnök, Novák Katalin kegyelmi határozatát K. Endre ügyében. Éppen így működik az orbáni pedofilhálózat: Orbán pedofilokat tüntet ki, pedofilsegítőket enged szabadon, azután eltussolja az igazságot a magyarok elől. Mi, DK-sok véget akarunk vetni ennek! Ki akarjuk söpörni az orbáni pedofilhálózatot, nem fogjuk hagyni, hogy az orbáni pedofilhálózat kimosdassa a felelősség alól Orbán Viktort és kormányát!

Sebián-Petrovszki László 

A DK országgyűlési képviselője, az Igazságügyi bizottság alelnöke

Sebián-Petrovszki László sajtótájékoztatóját a DK Facebook-oldalán közvetítettük: 
https://www.facebook.com/dk365/videos/1495738597653611