DK: Azonnal el kell tüntetni Balog Zoltán idézeteit a Reformátorok terének szobrairól!

2024.02.19.

DK: Azonnal el kell tüntetni Balog Zoltán idézeteit a Reformátorok terének szobrairól!

Hiába mondott le Balog Zoltán, a XVI. kerületi Reformátorok terén még mindig tőle származó idézetek díszítik a szobrok talapzatát. Mindezt úgy, hogy közben a református egyház több vezetője is elfogadhatatlannak nevezte a püspök pedofilügyben játszott szerepét.

A Demokratikus Koalíció szerint az idézeteket azonnal el kell tüntetni, ezért írtam tegnap nyílt levelet Kovács Péternek, a XVI. kerület fideszes polgármesterének. Kovács válaszából kiderült: a szobrok építését a helyi fideszes országgyűlési képviselő kezdeményezte, az önkormányzatnak semmilyen beleszólása nem volt az ügybe, most sem tehet semmit. Ez azt jelenti, hogy a XVI. kerületben egy fideszes képviselő bármit megtehet, építhet, kiírhat, közhírré tehet, ehhez semmilyen engedélyre nincs szüksége. Ezért van szükség szociáldemokrata fordulatra, hogy újra az önkormányzatok dönthessenek arról, mit akarnak a kerületükben; egy pedofilsimogató idézetei pedig végképp nem szerepelhetnek majd egy köztéri építményen sem.

Nemes Gábor
A DK XVI. kerületi önkormányzati képviselője 

 

Nemes Gábor Kovács Péter fideszes polgármesternek írt nyílt levele az alábbi linken olvasható:  

https://www.facebook.com/NemesGaborDK/posts/pfbid0xuD9PMbZYwVNS5nmtVYxpSYwuj1T3J6pXXPGHVJH2eMcDVDCeEkfxFCRFdN9N69zl