Pert nyert a DK Hende Csaba ellen

2023.12.17.

Pert nyert a DK Hende Csaba ellen

 

Hende Csaba személyiségi jogai megsértése miatt perelte be Szuhai Viktort, a DK helyi választókerületi elnökét. Szuhai Viktor szerint a fideszes képviselő tudatosan hazudott a választóknak a 2022-es országgyűlési választások előtt. Hende akkor a szombathelyi északkeleti elkerülő út megépítésével kampányolt, még egy munkagéppel is fotózkodott, azonban már akkor tudnia kellett, hogy a kormány nem ad pénzt a beruházásra. Ennek ellenére úgy állította be, mintha ő tudná elintézni az út megépítését a helyieknek, ezzel pedig mérhető támogatást szerzhetett magának.

A pert Hende Csaba elvesztette, a Szombathelyi Törvényszék szerint Hende Csaba olyannyira hiányos keresetlevelet írt, amit csak elutasítani lehetett.

A Demokratikus Koalíció nem fogja hagyni, hogy a Fidesz hazugságokkal tévessze meg a magyar választókat. Elég volt abból, hogy Orbánék minden választáson ott csalnak, ahol tudnak: Magyarországnak tisztességes, szociáldemokrata kormányra van szüksége, amely nem hazudik az eredményeiről, hanem valóban el is éri azokat. Erre készül a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány a kormányváltás után: mindenható vállalati profit helyett európai béreket és nyugdíjakat, hazugságok helyett tisztességes kormányzást, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk.