Kocsis-Cake Olivio, Szabó Zsolt: Azonnal fel kell függeszteni minden akkumulátorgyár építését!

2023.11.12.

Kocsis-Cake Olivio, Szabó Zsolt: Azonnal fel kell függeszteni minden akkumulátorgyár építését!

 

Hiába a helyi tiltakozás, az Orbán-kormány töretlenül építi tovább az akkumulátorbirodalmát Iváncsán is. Nemrég kiderült, hogy egy még veszélyesebb és környezetszennyezőbb akkumulátortesztelő létesítményt is építenek az iváncsai akkumulátorgyár mellé, a 40 ezer ember által lakott Dunaújváros közelébe, ahol veszélyes kémiai anyagokkal, nehézfémekkel teli akkumulátorokat fognak összezúzni, felforrósítani és átszúrni. Erről sem a környéken élőket, sem Iváncsa és Dunaújváros önkormányzatát nem értesítették, és környezethasználati és katasztrófavédelmi eljárást sem folytattak le, mielőtt engedélyt adtak volna az építkezésre.

A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléséből kiderült az is: 4 millió forintos munkavédelmi bírsággal, és 10 millió forintos kémiai biztonsági bírsággal sújtották az iváncsai üzemet, mert balesetveszélyesen tároltak mérgező kémiai anyagokat. A súlyos kockázatok miatt az Árnyékkormány szerint azonnal fel kell függeszteni minden akkumulátorgyár építését Magyarországon.

  • A már működő üzemeket független szakértők által újra át kell vizsgálni, és fel kell mérni a lehetséges katasztrófavédelmi és munkavédelmi kockázatokat.

  • A készülő beruházásoknál előzetes környezetvédelmi és katasztrófavédelmi hatásvizsgálatot kell végezni.

  • Minden érintett településen tájékoztatni kell az embereket az épülő üzemek jelentette veszélyekről. A helyi lakosok többségi akaratával szemben egyetlen ilyen akkumulátorüzem sem épülhetne fel a jövőben.