Barkóczi Balázs: Orbánék azonnal hagyják abba a magyar egyetemek zsarolását!

2023.07.13.

Barkóczi Balázs: Orbánék azonnal hagyják abba a magyar egyetemek zsarolását!

 

A Népszava írta meg, hogy az Orbán-kormány miatt az Erasmus+ után a magyar egyetemek egy újabb EU-s programban, a Horizon Europe kutatás-fejlesztési programban való részvétele is veszélybe kerülhet. A Fidesz ugyanis továbbra is pártkatonáival akarja kitömni a „modellváltó”, vagyis alapítványi kézbe kerülő egyetemek kuratóriumait. Ráadásul most azzal zsarolják a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, hogy csak akkor kapnak állami forrást a további működésre, ha a Fidesz egyetemi „modelljét” választják.

Az Árnyékkormány szerint a Műegyetem zsarolása a bizonyíték arra, hogy a Fidesznek fontosabb közpénzmilliókkal tömni a pártkatonáit, mint a magyar felsőoktatás, a hallgatók és az oktatók érdekeit képviselni. Az Árnyékkormány szerint az összes fideszes pártkatonát azonnali hatállyal ki kell zárni az egyetemi kuratóriumokból, és az egyetemi autonómia visszaállítása mellett jelentősen növelni kell a felsőoktatás állami támogatását. Amíg az orbáni infláció és az áremelések megélhetési válságba taszították a magyarokat, most Magyarország jövőjét teszi tönkre az Orbán-kormány a magyar egyetemek megszállásával és az uniós pénzektől való elzárásával. A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány arra készül, hogy letörje az orbáni inflációt és visszaállítsa a magyar egyetemek szabadságát.