Gyurcsány Ferenc szerint még ebben a ciklusban megbukhat a Fidesz az orbáni infláció miatt

2023.07.11.

Gyurcsány Ferenc szerint még ebben a ciklusban megbukhat a Fidesz az orbáni infláció miatt

 

Hétfő este Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában járt, ahol elsősorban a szeptemberben kezdődő időszakkal kapcsolatos várakozása volt a téma.

„Olyan nehéz helyzetben lévő területek, mint az oktatás vagy az egészségügy, az idei évhez viszonyítva is reálértékben legalább egy hónapnyi pénzt elveszítenek” – kezdte a politikus arra a kérdésre, hogy miből gondolja úgy, hogy rosszabb időszak vár Magyarországra, mint az előzőek. Hozzátette: ha ez még nem lenne elég, olyan érinthetetlennek gondolt területekhez is hozzáért a kormány, mint a CSOK és az otthonteremtési kedvezmény.

A DK elnöke szerint az egész válságot a kormány elhibázott döntései okozták. Ehhez képest 2008-ban egy gazdasági világválság közepén voltunk, most pedig a Fidesz saját magának okozta a bajt. Ezt fizetjük meg inflációban is, meg a megszorításokban is – vélte Gyurcsány Ferenc.

„Négyszer akkora az infláció, mint az euróövezeté, és kétszer akkora, mint az utánunk következőké, lásd például Romániáé. Nem lehet ezért a háborúra vagy az inflációra fogni ezt, ez az orbáni infláció” – jelentette ki.

Ezután áttértek a beszélgetésben az orosz-ukrán háborúra. Gyurcsány Ferenc szerint Orbán abban érdekelt, hogy a nyugati világ veszítsen Ukrajnában. Erre két okot lát: egyfelől a magyar miniszterelnök Putyin alárendeltje lett, és őt kell kiszolgálnia, másfelől a nyugati világ befolyását is így akarja csökkenteni a magyar kormányban.

A politikus elmondta, mindez összefügg azzal, hogy most nem jönnek uniós pénzek Magyarországra. Jogilag és formálisan ugyan nincs köze hozzá, hiszen azért fagyasztották be a támogatásokat, mert a Fidesz rendre megsérti az uniós jogszabályokat; ugyanakkor a politikát emberek csinálják, akik azt látják, hogy Orbán folyamatosan akadályozza őket. Nemcsoda így szerinte, hogy az európai döntéshozók nem sietnek kompromisszumot kötni.

Gyurcsány Ferenc úgy gondolja, hogy Magyarország nemcsak az EU-ban lett magányos, hanem Magyarországon is: véleménye szerint még ebben a ciklusban véget ér az elmúlt 13 év orbáni politikája. Ezt azzal indokolta, hogy a kormánypártok már most nem egy szavazót elveszítettek 2022 áprilisához képest, és jelenleg alig félmillió szavazó a különbség köztük és az ellenzék között – ennek a fele a DK-nál van.

A kérdés szerinte az, hogy a következő nagyon cudar évben elegendő lesz-e az az orbáni politika, hogy „a világ rettentes, itt hatalmas baj van, de én megvédelek titeket a gonosztól”. Gyurcsány Ferenc azt gondolja, hogy nem. Nem lehet úgy országot vezetni, hogy két nap alatt hoznak törvényeket, hogy bármikor különadókat vetnek ki. Ez ahhoz vezet, hogy kiskereskedők rövid távú optimalizációra rendezkednek be: addig vesznek ki a rendszerből sokat, amíg tudnak, így nyomva még feljebb az inflációt.

„Mi lenne, hogy ha olyan ország lennénk, ahol nem lehet két naponta törvényeket hozni, ahol nincsenek állandóan különadók, ahol nem a kormányfő kegye fogja eldönteni, hogy jól megy-e a te dolgod, mint üzletember, vagy mint vásárló” – mondta. A DK ezzel szemben fenntartaná az árstabilitást, nyugalmat és kiszámíthatóságot teremtene: ennek a jobb országnak a reményét testesíti meg az Árnyékkormány.

Az Árnyékkormánnyal kapcsolatban arról beszélt, hogy az ellenzéki politikusok kapcsolatrendszere, praktikus tudása, együttműködési képességei természetes módon megkoptak az ellenzékben töltött 13 év alatt, ezért van arra szükség, hogy felkészüljenek a kormányzásra. Ez az Árnyékkormány működésének a legfontosabb eleme Gyurcsány Ferenc szerint.

A jövő évi választásokra áttérve elmondta, hogy a legtöbb településen egy jelöltet indít az ellenzék, és ez alól Budapest sem kivétel. Arról még nincs a DK-ban döntés, hogy ez ki lesz, de lehet olyan forgatókönyv, amelyben Gyurcsány Ferenc arra kéri a párt elnökségét, hogy Karácsony Gergelyt támogassa.

A Karácsony Gergely körüli botrányra annyit reagált, a jelenlegi helyzetben nem akarja vádaskodással gyengíteni a Főváros pozícióját a kormánnyal szemben – ugyanakkor a főpolgármesternek válaszolnia kell arra, hogy felhasználták-e a civilektől kapott támogatásokat az előválasztáson. 

Döntések a jelöltekről szeptember közepe körül várhatóak, az intenzív és készüléssel töltött nyári szünet után.