Ráczné Földi Judit: A születésszám csökkenésével az Orbán-kormány egész politikája megbukott

2023.07.02.

Ráczné Földi Judit: A születésszám csökkenésével az Orbán-kormány egész politikája megbukott

 

Ha volt olyan, amit az Orbán-kormány állítólag fontosnak tartott az elmúlt 13 évben, az az volt, hogy minél több gyerek szülessen Magyarországon. Azonban mostanra már látszik, hogy teljesen megbuktak ennek az elérésében is: a KSH adatai szerint ugyanis már második hónapja drasztikusan csökkent a születések száma az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.

A Demokratikus Koalíció szerint ezzel az Orbán-kormány nemcsak a családpolitika terén, hanem minden másban is elbukott. A fiatal párok kilenc hónappal ezelőtt döntöttek úgy, hogy nem akarnak gyereket vállalni, mikor igazán elkezdte éreztetni a hatását a hétszeres rezsiemelés és az orbáni infláció: ez látszik a mostani adatokban. Nem csoda, hogy senki sem akar a megélhetési válság közepén gyereket vállalni, akkor, amikor még a saját maga boldogulása is veszélyben van. Amíg Orbán marad, maradnak a megszorítások is; ezzel szemben Dobrev Klára szociáldemokrata Árnyékkormánya felkészült, hogy a kormányváltás után letörje az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek emelkedjenek – akkor a családok is bátrabban fognak gyereket vállalni.