Varga Zoltán: A Népjóléti Bizottság ülésén kiderült, hogy a kormánypárti képviselőket csak addig érdekli a lélegeztetőgépek sorsa, amíg van belőle mit lopni

2023.06.12.

Varga Zoltán: A Népjóléti Bizottság ülésén kiderült, hogy a kormánypárti képviselőket csak addig érdekli a lélegeztetőgépek sorsa, amíg van belőle mit lopni

 

Hétfő reggelre hívtam össze a Népjóléti Bizottságot, ahol Pintér Sándor meghallgatását kezdeményeztem a 300 milliárdéért beszerzett kínai lélegeztetőgépekről. Számtalan kérdésre vártuk volna a válaszát, hiszen a mai napig nem derült ki, mi lett a sorsa a gépeknek, hány darabot használtak belőlük pontosan, és hánynak telt le az életciklusa a használatba helyezésük óta. Az ülésre azonban Pintér Sándor nem fogadta el a meghívást, Takács Péter egészségügyi államtitkárt küldte maga helyett: a végén ez már nem is számított, ugyanis a kormánypárti képviselők leszavazták a napirendet, lehetetlenné téve a bizottság munkáját.

A Demokratikus Koalíció szerint ez az eset is jól mutatja, hogy a kormánypárti képviselőket csak a saját gazdagodásuk érdekli. Nem is tudták megmagyarázni, miért nem akarták meghallgatni, mi lett a lélegeztetőgépek sorsa; az ülés utáni hangos szóváltás során semmilyen elfogadható indoklást nem adtak. A lélegeztetőgép-biznisz csak addig érdekelte őket, amíg volt belőle mit ellopni. Ezt látjuk az orbáni infláció okozta áremelkedéseknél, a tanárok fizetésemelésénél és az egészségügy tönkretételénél is. Ezzel szemben a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány azon dolgozik, hogy letörjük az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek emelkedjenek.