Dr. Dávid Ferenc: Semmit sem ér az orbáni inflációval szemben az egészségügyi dolgozók béremelése

2023.04.28.

Dr. Dávid Ferenc: Semmit sem ér az orbáni inflációval szemben az egészségügyi dolgozók béremelése

 

18 százalékos béremeléssel szúrja ki a kormány az egészségügyi szakdolgozók szemét, miközben az orbáni infláció az év első három hónapjában 25 százalék felett volt. Az érdekképviselet vezetője szerint ez még a keresetek értékének megőrzéséhez is kevés.

Az Árnyékkormány szerint ebből is látszik, hogy Orbán Viktort mennyire nem érdekli a magyar emberek jóléte. Ez a béremelés is kizárólag a látszatról szól, és nem ellentételezi a pénzromlás ütemét. Az egészségügyi dolgozók ezzel nem kaptak valódi segítséget, az Európa-rekorder orbáni infláció ugyanúgy el fogja vinni minden pénzüket, mint eddig. Orbán Viktor okozta a válságot, Orbán Viktor az, aki semmiféle segítséget nem nyújt a magyaroknak, ezért világos, hogy Orbán miatt élünk rosszul. Amíg ő van hatalmon, addig lesz velünk az orbáni infláció okozta megélhetési válság is. Ezzel szemben az Árnyékkormány egy 13 pontos antiinflációs csomagot dolgozott ki, hogy letörjük az áremelkedést és valódi támogatást nyújtsunk a magyaroknak: ezért mára az Árnyékkormány maradt Magyarország egyetlen reménye arra, hogy mindenki európai jólétben élhessen.