Dr. Dávid Ferenc: Az ársapka marad, a vágtató infláció is

2023.04.16.

Dr. Dávid Ferenc: Az ársapka marad, a vágtató infláció is

 

Sajnos még nem. Tehát az Ön kérdésére, hogy ami eddig történt inflációcsökkenés ügyben, elegendő-e ahhoz, hogy az ársapkákat kivezessük, erre a kérdésre egyenesen azt kell mondanom, hogy nem. Ami eddig történt, az kevés.  (…) Én azt remélem, hogy áprilisban már az infláció csökkenése érzékelhetőbb lesz, általánosabb lesz, nemcsak egy-egy termékre vagy termékcsoportra terjed ki, hanem általában szélesebb inflációcsökkenés lesz, és május-júniusban pedig egy határozott esésre is számítok. Ugye, van ez a vakcina, inflációellenes politikának nevezzük, amit beadtunk, és várjuk, hogy kifejtse a hatását. Biztató ez a néhány százalékos vagy tizednyi csökkenés, de ez sajnos nagyon kevés.”  (Orbán Viktor)

A fenti mondatok a szokásos péntek reggeli igehirdetésen hangoztak el. A miniszterelnök közölte velünk, hogy az ársapkák kivezetése még nem időszerű. A tartósan 25 % feletti átlagos infláció valamint az ársapkák több mint egyéves története azt bizonyítja, hogy az intézkedés nem hozta meg a kívánt hatást, a kormány teljesen tehetetlen a fogyasztói árak rendkívül gyors növekedésével szemben. A kormányfő (és segédei) infláció elleni vakcináról hablatyolnak, csakhogy az alkalmazott szérum abszolút hatástalan, a beteg (a magyar gazdaság) nem gyógyul lázas állapotából. Március hónapban 25,2 százalék volt a pénzromlás üteme, az élelmiszerárak 42, 6 százalékkal növekedtek, mindkét érték – negatív értelemben – csúcsteljesítmény.

Játszunk egy kicsit a számokkal, ígérem nem lesz bonyolult a művelet. Magyarországon január, február és március hónapban egyaránt 25 százalék feletti volt az infláció. Tételezzük fel (és legyünk nagyvonalúak), hogy a II. negyedév minden hónapjában (április, május, június) 3-3-3 százalékkal mérséklődik a pénzromlás üteme.  (Megjegyzés: ha igaz lenne a „háborús infláció” nevet viselő politikai hazugság, akkor az egyre élesedő harci cselekmények következtében nem is csökkenhetne.) Továbblépve és a tizedekkel nem törődve: (3x25)+22+19+16=132/6 hónap= 22 %. Ez azt jelenti, hogy 2023 I. félév/2022.I. félév összevetésében az infláció mértéke még mindig meghaladja a húsz százalékot!  Na, ezt a húsz százalékot kell viszonyítani a 15 százalékos év eleji nyugdíjemeléshez, és a szintén 15 % körüli minimálbér és garantált bérminimum növekedéshez. Féléves szinten jól érzékelhető óriási a „bukta”: a kisnyugdíjasok és az alacsony keresetűek reálpozíciója egyértelműen romlik. Indokolt és szükséges tehát a gyors kiigazítás. Ha tegnap lépett volna ebbe az irányba a kormány, ha holnap nyújtana anyagi támaszt a rászorulóknak, már az is későnek bizonyulna.

Ismét fontosnak tartom, hogy a szomorú magyar „eredményt” összevessem mások idevonatkozó adataival. Segítségemre sietett a lengyel, a szlovák és a cseh statisztikai hivatal, ígérem, hogy nem fogom hosszú számsorokkal kínozni a kedves olvasót.

  • Lengyelország: Márciusban az éves fogyasztói áremelkedés 16,1 százalékra A legnagyobb mértékben az élelmiszerek és nem alkoholos italok drágultak, 24 százalékkal ugyanúgy, mint februárban.
  • Szlovákia: Márciusban az éves infláció mértéke 14,8 százalékra csökkent a februári 15,4 százalékról, azaz négy hónapot követően újra 15% alá bukott. A javulás ellenére az élelmiszerek kategóriájában még mindig erőteljes az áremelkedés, 2022. márciusához viszonyítva az árszint közel 29 százalékkal magasabb. (Nálunk 42,6 %)
  • Csehország: Márciusban 15 százalékra csökkent az éves infláció a februári 16,7 százalékról.

Itt tartunk. Az ársapka marad. A vágtató infláció is. Nálunk biztosan.