Kocsis-Cake Olivio: Még mindig veszélyben van a Fertő tó, és Magyarország többi élővizét is fenyegeti az Orbán-kormány

2023.04.03.

Kocsis-Cake Olivio: Még mindig veszélyben van a Fertő tó, és Magyarország többi élővizét is fenyegeti az Orbán-kormány

 

Megmenekült a Fertő tó, miután a bíróság a környezetvédelmi engedély visszavonására kötelezte a megyei kormányhivatalt. Magyarország egyik utolsó természetes környezetében, a Fertő–Hanság Nemzeti Parkban és Natura 2000-es területen Mészáros Lőrinc cége akart állami milliárdokból tóparti szállodát építeni, de továbbra is fennáll a veszélye, hogy az Orbán-kormány újraindítja a beruházást.

Az Árnyékkormány szerint vízparti építési moratóriumot kell bevezetni, mert csak így lehet megvédeni Magyarország érintetlen természetes környezetét az Orbán-kormány és a milliárdos fideszes elit pusztításától. A Fertő tó továbbra is veszélyben van, hiszen a kormány nyilvánosan nem tett még le a tópart beépítéséről. Ráadásul a magyar élővizek az épülő akkumulátorgyárak környékén is veszélyben vannak, ahol vegyi anyagokkal szennyeződhet a vízbázis, illetve súlyos vízhiány alakulhat ki a gyárak vízigénye miatt. Ezért az Árnyékkormány maradt Magyarország egyetlen reménye arra, hogy hazánkban megóvjuk az érintetlen természeti környezetet és az élővizeket.