Arató Gergely: A DK benyújtotta az uniós pénzek hazahozatalához szükséges törvénymódosítást

2023.04.03.

Arató Gergely: A DK benyújtotta az uniós pénzek hazahozatalához szükséges törvénymódosítást

 

Az Orbán-kormány továbbra sem jut hozzá a Magyarországnak járó uniós pénzekhez. Amikor az Európai Bizottság novemberben rögzítette, hogy milyen lépéseket kell tenni a korrupció csökkentése és a jogállam helyreállítása érdekében, hogy felszabadítsák ezeket a forrásokat, azt mondta a kormány, hogy a március 31-ig benyújtja az országgyűlés elé és el is fogadják a szükséges jogszabályokat. A kormány által vállalt határidő lejárt, de nem nyújtotta be és nem fogadta el az ehhez szükséges törvénymódosításokat. Annak tehát, hogy nem jönnek az EU-s pénzek, kétszeresen is az Orbán-kormány a felelőse.

Az Árnyékkormány felkérésére a Demokratikus Koalíció frakciója benyújtotta az uniós pénzek hazahozatalához szükséges törvénymódosítást. Ez a módosítás többek között helyreállítja az igazságszolgáltatás és az Alkotmánybíróság függetlenségét, az egyetemek kuratóriumból kitiltja a politikusokat, megteremti az Európai Ügyészséghez való csatlakozás feltételeit, valamint könnyíti a korrupciós bűncselekmények felderítését. Míg az Orbán-kormány elárulta a magyar érdeket, addig az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy hazánk hozzájusson az Orbán miatt felfüggesztett uniós pénzekhez.