Lerántotta a leplet Gyurcsány Ferenc a DK TV új műsoráról

2023.03.27.

Lerántotta a leplet Gyurcsány Ferenc a DK TV új műsoráról

 

Új műsort indít a DK TV, amelyről Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke adott hírt a Facebook-oldalán.

„Megmutatjuk, hogy a DK sokkal több, mint azt sokan gondolják. Tudtátok például, hogy Varju Laci vájárként kezdte a pályafutását, vagy azt, hogy Vadai Áginak az egyetemen alig volt négyese, abból is az egyiket pont Klárától kapta, amikor pénzügyi jogból vizsgázott?” – írta Gyurcsány Ferenc az új műsorról, amely DK Kulissza néven március 29-én, 18 órától jelentkezik első adásával.

A pártelnök szerint a DK Kulissza „számtalan olyan történetet, emlékezetes múltbeli jelenetet, személyes, családi pillanatot” fog megmutatni, amit eddig nem láthattunk vagy hallhattunk. Hozzátette: a műsorban fiatal kollégáik segítségével nyerhetnek majd bepillantást a nézők egy-egy ismert DK-s politikus életébe, végigkövethetik egy napjukat a reggeli futástól az esti vacsorafőzésig.

„Nem lesznek tabuk. Látni fogjátok, hogy a keményen dolgozó politikus is ember, színes életúttal, jó humorral, ugyanazokkal a hétköznapi problémákkal, amikkel mindannyian küzdünk. Március 29-én 18 órakor kezdünk! Indul a DK Kulissza, sokkal több, mint gondolnád!” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.