Gy. Németh Erzsébet, dr. Bősz Anett: Egymilliárd forintos fejlesztés indul Gyula fővárosi fenntartású idősotthonában

2023.03.16.

Gy. Németh Erzsébet, dr. Bősz Anett: Egymilliárd forintos fejlesztés indul Gyula fővárosi fenntartású idősotthonában

 

Négyszáz idős embert lát el a Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthona, amelynek átalakításáról döntött a Demokratikus Koalíció fővárosi frakciójának támogatásával a Fővárosi Közgyűlés. Több mint egymilliárd forintos önkormányzati forrásból többek között modern, kisebb létszámú szobákat és egy 72 férőhelyes új épületszárnyat alakítanak ki. A férőhelyek összlétszámának növelése helyett egy sokkal kényelmesebb, otthonosabb környezetet hoznak létre az itt gondozott, többségében budapesti, részben helyi időseknek.

Az Árnyékkormány szerint minden egyes idős embernek, egy tisztességesen ledolgozott élettel a háta mögött joga van a méltóságteljes és minőségi idősotthoni ellátáshoz. Ezért a Demokratikus Koalíció önkormányzati politikusai minden elérhető pénzügyi forrást mozgósítanak, az Árnyékkormány politikusai pedig minden szakmai támogatást megadnak Budapesten, Gyulán és az ország más településein, hogy fejlesszék és bővítsék az idősotthonokat. Az Orbán-kormány megszorításai azonban kivéreztetik az önkormányzatokat, ezzel súlyosan megnehezítve az idősotthonok fenntartását, ráadásul pénzt sem adnak a fejlesztésekre. Mára az Árnyékkormány maradt Magyarország egyetlen reménye arra, hogy minden idős ember számára elérhető legyen az idősotthoni gondozás.