Szaniszló Sándor: Budapest nem engedi be az Orbán-kormány akkumulátorgyárait, a fővárosi koalíciós frakciók határozati javaslatot nyújtottak be

2023.02.22.

Szaniszló Sándor: Budapest nem engedi be az Orbán-kormány akkumulátorgyárait, a fővárosi koalíciós frakciók határozati javaslatot nyújtottak be

 

A Demokratikus Koalíció kezdeményezésére a fővárosi koalíciós frakciók úgy döntöttek, hogy elébe mennek Orbán Viktor terveinek, és megakadályozzák az emberek egészségére és környezetére veszélyt jelentő akkumulátorgyárak építését Budapesten. Ezért a XVIII. kerület polgármestereként – három kollégámmal, Horváth Csabával (XIV. kerület), V. Naszályi Mártával (V. kerület) és Soproni Tamással (VI. kerület) együtt – határozati javaslatot nyújtottunk be a Fővárosi Közgyűlésnek.

A Demokratikus Koalíció által kezdeményezett határozati javaslat kimondja, hogy Budapest közigazgatási területén az érintett lakosok beleegyezése nélkül nem létesülhet akkumulátorgyár. Az előterjesztés rögzíti, hogy az ilyen üzemek előkészítő eljárásaiban semmilyen tényt és adatot nem lehet eltitkolni a nyilvánosság elől. A közgyűlési javaslat azt is kimondja, hogy a helyben élők érdekei mellett minden mást megelőző érdek a természeti környezet, a víz, a föld és az élővilág védelme, továbbá a fenyegető klímaváltozás megállítása. Amennyiben a határozatban felsorolt feltételek bármelyike nem érvényesül, a Fővárosi Közgyűlés nem ad közútkezelői, tulajdonosi, illetve más hasonló hatású hozzájárulást hatósági eljárásokban az akkumulátor-gyártás bármely területén közreműködő üzemeknek, telephelyeknek. Így fogjuk megakadályozni, hogy az Orbán-kormány akkumulátorgyárai veszélyeztessék a budapestiek életét. Az ország legnagyobb közgyűléseként egyben szolidaritásunkat fejezzük ki a debreceniekkel, és a többi település lakosságával, ahol a lakók akarata ellenére akkumulátorgyár építését tervezi a kormány.