Varju László: Románia kormánya is többet költ az emberek rezsitámogatására, mint az Orbán-kormány

2023.02.14.

Varju László: Románia kormánya is többet költ az emberek rezsitámogatására, mint az Orbán-kormány

 

„Súlyos átverés áldozatai lettek a magyar emberek a sajtóban nemrég megjelent összeurópai kutatás szerint, amelyből kiderült: miközben az Orbán-kormány tovább hazudozik a rezsicsökkentésről, a valóságban Magyarországon költik a harmadik legkevesebbet az Európai Unió tagállamai közül az emberek és a vállalkozások rezsitámogatására” – jelentette ki Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter.

„Az Árnyékkormány szerint véget kell vetni az orbáni hazugságoknak a rezsicsökkentésről, hiszen a valóságban hétszeres rezsiemeléssel sújtották a magyar embereket és vállalkozásokat. Hazugságok helyett azonnali intézkedésekre van szükség: átmenetileg csökkenteni kell a gáz és az áram Európa-rekorder áfáját, és meg kell duplázni a kedvezményes árú gáz és áram mennyiségét. A vállalkozások rezsitámogatását pedig ki kell terjeszteni minden magyar kis- és középvállalkozásra is. Csak ezek az intézkedések enyhíthetik az Orbán-kormány hétszeres rezsiemelésének következményeit, amely tovább gerjeszti a már most is történelmi magasságokban járó orbáni inflációt. Ezért az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy újra megfizethető legyen a rezsi minden magyar ember számára” – fogalmazott az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter.

Varju László hozzátette, Románia és Szlovákia kormánya is a többszörösét költi az emberek és a vállalkozások rezsitámogatására, mint az Orbán-kormány.

Vagyis már megint az utolsók között kullogunk Európában, kizárólag az Orbán-kormány miatt, amely inkább nyerészkedik az áram és a gáz Európa-rekorder áfáján, és kegyetlenül bevasalja a magyar embereken a hétszeres rezsiemelést” – tette hozzá az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter.