Oláh Lajos: Szigorítani kell az építési szabályokat és a törvényi korlátokat a veszélyes üzemek, így az akkumulátorgyárak építésénél is

2023.02.04.

Oláh Lajos: Szigorítani kell az építési szabályokat és a törvényi korlátokat a veszélyes üzemek, így az akkumulátorgyárak építésénél is

 

„A Fidesz elvette az önkormányzatoktól és a helyi lakóktól a lehetőséget, hogy maguk döntsenek környezetükről, jövőjükről. Az Árnyékkormány szerint nem lazítani kell, hanem még szigorúbb feltételekre van szükség gyárak építésénél, legyen szó akkumulátorgyárról, vegyiüzemről, vagy hadiüzemről” – jelentette ki sajtótájékoztatóján dr. Oláh Lajos környezetvédelmi, klímaügyi és innovációs árnyékminiszter.

Dr. Oláh Lajos emlékeztetett: az Orbán-kormány jogszabállyal vonja ki az iváncsai és a debreceni akkumulátorgyárat is a területrendezési terv hatálya alól, ami azt jelenti, hogy mostantól még kevesebb feltételnek kell megfelelniük, és még könnyebben megépíthetik őket, ha Orbán Viktornak úgy tartja kedve. Az árnyékminiszter szerint mindezt azzal indokolták, hogy ezeken a területeken nem lakik senki, vagyis nem is kell a lakott területek szabályaihoz alkalmazkodni.

„Ez mostantól nem csak debreceni, nyíregyházai, iváncsai vagy gödi ügy: az egész országot érinti, hogy a kormány bárhol, bármikor úgy dönthet, akkumulátorgyárat épít” – mondta dr. Oláh Lajos. Hozzátette: az Árnyékkormány szerint a szabályozást nem hogy lazítani kéne, hanem még szigorúbb feltételekre van szükség:

  • Azonnal vissza kell adni az önkormányzatoknak az építési hatóságok jogköreit.
  • Törvénymódosítással meg kell tiltani, hogy a kormány kénye-kedve szerint elvehessen területeket az önkormányzatoktól különleges gazdasági övezet alakítása címszóval.
  • Nem szabad engedni, hogy bármilyen beruházást a kormány az önkormányzat, illetve a lakosság beleegyezése nélkül kivonhasson a területrendezési tervek hatálya alól.
  • Gyárak létesítésénél a környezeti hatástanulmány elkészítése mindig legyen kötelező, ne a hatóság mérlegelésétől függjön. Kötelező eleme legyen a társadalmi hatásvizsgálat. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokra is vonatkozzon.
  • Meg kell vizsgálni milyen típusú és méretű beruházásoknál legyen kötelező népszavazás kiírása.
  • Speciális szabályok megalkotása szükséges a termőföld védelme érdekében, olyan beruházások vonatkozásában, amelyek a termőterület csökkentésével járnának.
  • Speciális szabályok megalkotása szükséges a termőföld védelme érdekében, olyan beruházások vonatkozásában, amelyek a termőterület csökkentésével járnának.
  • A felsorolt intézkedési terv kapcsán a Demokratikus Koalíció parlamenti határozati javaslatot fog benyújtani.

„Az Árnyékkormánynak számít az emberek akarata és a természet védelme. Ezért az Árnyékkormány az egyetlen remény, hogy megőrizzük a természetet olyannak, amilyennek a lakosság szeretné.” – fogalmazott a környezetvédelmi, klímaügyi és innovációs árnyékminiszter.

Dr. Oláh Lajos szerint több gyár esetében is kiderült, hogy a kormány még csak meg sem vizsgálta, milyen hatással lenne a természetre.

„Orbán Viktort nem érdekelte, hogy tönkremehet az ivóvíz, súlyosan ronthatja a levegő minőségét, és állandó zajjal teheti pokollá a lakosok életét egy, a település mellé épülő gyár. Meg is lett mindennek a következménye: Gödön már kimutatták a mérgező anyagokat az ivóvízben, a szén-dioxid mennyisége pedig négyszeresére nőtt a levegőben. A kormány azonban még csak tudomást sem vesz erről a tényről” – jelentette ki a környezetvédelmi, klímaügyi és innovációs árnyékminiszter.