Kálmán Olga: Kik azok a további kormánytagok és fideszes képviselők, akik még érintettek a Völner-ügyben?

2023.02.02.

Kálmán Olga: Kik azok a további kormánytagok és fideszes képviselők, akik még érintettek a Völner-ügyben?

 

Egyre mélyebben van a Fidesz a Völner-ügyben, melynek szálai az Orbán-kormányban egyre magasabbra érnek. Legutóbb a Telex birtokába jutott tanúvallomásokból derült ki, hogy a gyanú szerint a Magyar Végrehajtói Kar elnöke által lefizetett Völner Pál volt államtitkár mellett további három aktív – Gelencsér Attila, Szatmáry Kristóf, Cseresnyés Péter – és egy volt fideszes országgyűlési képviselő, Csizi Péter is támogathatta egyes végrehajtók kinevezését az Igazságügyi Minisztériumban” – közölte sajtótájékoztatóján Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője.

„A Demokratikus Koalíció választ vár az Orbán-kormánytól és a Fidesztől arra, hogy kik azok a további kormánytagok és fideszes képviselők, akik az ismert neveken kívül még érintettek a Völner-ügyben. Kik akarhattak még hasznot húzni a magyar emberek kétségbeejtő anyagi helyzetéből, a kilakoltatásokból a saját végrehajtóik kinevezésével? Pontosan mi volt a tanúvallomásokban említett négy fideszes képviselő, Gelencsér Attila, Szatmáry Kristóf, Cseresnyés Péter és Csizi Péter szerepe a Völner-ügyben? A Demokratikus Koalíció szerint a magyar embereknek joga van tudnia, milyen magasra érnek a végrehajtói korrupció szálai, ezért parlamenti írásbeli kérdést nyújtunk be az Orbán-kormánynak” – jelentette ki a DK frakciószóvivője.

Kálmán Olga hozzátette: sem a kormány, sem a Fidesz nem hallgathat tovább a korrupciós botrányban, hiszen a nyilvánosságra került tanúvallomásokból az is kiderült, hogy lényegében az Igazságügyi Minisztériumból irányíthatták a végrehajtói korrupciót a fideszes politikusok által támogatott végrehajtók kinevezésével.