Szaniszló Sándor: A fővárosi DK előterjesztést nyújt be, hogy Budapest akkugyármentes övezet legyen!

2023.02.01.

Szaniszló Sándor: A fővárosi DK előterjesztést nyújt be, hogy Budapest akkugyármentes övezet legyen!

 

„Az elmúlt hetekben nagy port kavart a Debrecenben épülő kínai akkumulátorgyár ügye. Az egész ország számára világossá vált, hogy a magyar kormányt nem érdekli a magyarok egészsége vagy a környezet védelme” – kezdte sajtótájékoztatóját Szaniszló Sándor, a Demokratikus Koalíció fővárosi frakcióvezetője, a XVIII. kerület polgármestere.

Szaniszló Sándor úgy fogalmazott, hogy a szóban forgó akkumulátorgyár rengeteg megművelhető termőföldet fog elvenni a helyiektől, a működése pedig veszélyt jelent a város ivóvíz-készletére és levegőjére.

„A kormány a debreceni akkumulátorgyár mellett az ország több pontjára is hasonló létesítményeket akar telepíteni. A budapesti DK úgy döntött, elébe megy Orbán Viktor terveinek: előterjesztést nyújtunk be, hogy megtiltsuk Budapest közigazgatási területén az emberi egészséget veszélyeztető, a környezetet és a természetes erőforrásokat súlyosan károsító akkumulátorgyárak építését. Nem engedhetjük meg, hogy a hétszeres rezsiemelés, az orbáni infláció és a történelmi forintgyengülés után a budapesti lakosoknak a tiszta ivóvízét is elvegye a kormány, nem is beszélve a természet további károsításáról. Az előterjesztésünket februárban fogjuk a Fővárosi Közgyűlés elé beterjeszteni, hogy minél előbb akkugyármentes övezetté nyilvánítsuk Budapestet és biztonságban tudhassuk a városban élőket. Mi nem csak beszélünk, hanem cselekszünk is: ezért az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye, hogy megőrizzük a természet épséget környezetromboló akkumulátorgyárak nélkül” – jelentette ki a DK fővárosi frakcióvezetője.

Szaniszló Sándor hozzátette, a gödi Samsung-gyár esete tökéletesen bizonyítja, milyen káros hatása lehet egy, a településhatárára épülő gyárnak. A gödi ivóvízben ugyanis már kimutatták a gyárból származó mérgező anyagokat, miközben a gyár annyi vizet fogyaszt, amennyi egy százezres városnak is elegendő lenne. Ha ez nem lenne elég, a Samsung-gyár miatt négyszeresére nőtt a levegőben mérhető széndioxid mennyisége Gödön. A DK-s politikus szerint ez a példa is jól mutatja, milyen káros az emberek egészségére és a természet épségére az akkumulátor-gyár közelsége.