Kálmán Olga: Az eddig megépített autópályákból nyerészkedik a NER-elit, az újonnan épülőkből pedig kilopják azt, amit csak tudnak

2023.01.22.

Kálmán Olga: Az eddig megépített autópályákból nyerészkedik a NER-elit, az újonnan épülőkből pedig kilopják azt, amit csak tudnak

 

„Évek óta hallgatjuk az Orbán-kormány különböző minisztereitől, hogy bővítik a magyar autópálya-hálózatot, könnyebbé és gyorsabbá teszik a közlekedést. Ezzel ezrek életét könnyítenék meg, az ingázók egyszerűbben eljuthatnának a munkahelyükre, és a dugók is mérséklődnének. Szokás szerint azonban a kormányt nem érdeklik az efféle, embereket segítő intézkedések, a határidők egyre csúsznak, a Budapestet elkerülő körgyűrű még mindig nincs kész, nemrég pedig a 2023-ra tervezett autópálya-építésekről derült ki, hogy uniós pénzek hiányában egy kilométert sem fognak átadni belőlük idén.” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Kálmán Olga, az Árnyékkormány szóvivője.

„Lassan eltelik egy hónap az évből, és hiába ígérgették felváltva a kormány tagjai, hogy hazahozzák a Magyarországnak járó uniós támogatásokat, egy cent sem érkezett még meg a milliós összegből. Már most biztos, hogy 2023-ban egy kilométernyi autópályát sem fognak átadni: se uniós pénz, se autópálya, se semmi más. Az Árnyékkormány pontosan tudja, hogyan hozza haza a támogatásokat: ehhez meg kell szüntetni a 12 éven át tartó korrupciót, csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez, függetleníteni kell a bíróságokat, és helyre kell állítani a jogállamiságot és a sajtószabadságot. Ezért az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy hazahozzuk az uniós pénzeket, és megépítsük az autópályákat” – jelentette ki az Árnyékkormány szóvivője.

Kálmán Olga hozzátette, miután Orbán Viktor 35 évre eladta az autópályák kezelését Mészáros Lőrincnek, az úthálózat és a közlekedés semennyire sem javult Magyarországon.

„Ebből is látszik, hogy sok más üzlethez hasonlóan, ez is csak a felcsúti gázszerelő vagyonának növeléséről szólt. Nemcsak az eddig megépített autópályákból nyerészkedik a NER elit, hanem az újonnan épülőkből is kilopják azt, amit csak tudnak.” – jelentette ki az Árnyékkormány szóvivője.